Rendezvények

2024.09.05. 13:53

Nógrád-szerte szüreti mulatságok várják a szórakozni vágyókat

A közelmúltban országszerte elkezdődött a szüreti időszak, így szűkebb hazánkban is. Az ősz pedig nem telhet el szüreti mulatság nélkül, amelyekből megyénkben sem lesz hiány.

Nagy Orsolya

A szőlő és bor ünnepe alkalmából szüreti mulatságok sokaságával várják az érdeklődőket szűkebb hazánk települései is.

Vizsláson idén sem marad el a szüreti mulatság
Vizsláson idén sem marad el a szüreti mulatság
Forrás: Archív fotó: Nool.hu

Nógrád-szerte szüreti mulatságokkal készülnek

Pásztó Nógrád vármegye egyik legnagyobb és jóformán az egyetlen szőlőtermő vidéke, így nem is kérdés, hogy tartanak-e szüreti fesztivált a városban. A nagy hagyománynak örvendő rendezvény idén szeptember 7-én, szombaton, 14 óra 30 perckor veszi kezdetét, amely során szüreti felvonulással, utcabállal és koncertekkel várják a látogatókat.

Vizsláson is ezen a hétvégén tartják a szüreti fesztivált 10 órától, ahol zenés-táncos műsorokkal, felvonulással készülnek az érdeklődők számára, de kihirdetik a pogácsasütő- és az őszi dekorációs verseny eredményeit is, majd bállal zárják a napot.

Romhányban falunap és szüreti felvonulás is lesz szeptember 7-én, szombaton az Angolkertben, 13 óra 30 perctől. A menet 14 órakor indul majd, amely után számos zenés-táncos program szórakoztatja az érdeklődőket, a napot pedig retro partyval zárják.

Diósjenőn szeptember 14-én, szombaton rendezik meg a szüreti mulatságot, ahol már 12 órától várják azokat az embereket, akik szeretnének felvonulni. A rendezvényen finom ételekkel és zenés műsorokkal gondoskodnak majd a jó hangulatról.

Ötödik alkalommal rendeznek szüreti mulatságot

Salgótarjánban immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kertvárosért Egyesület a Kemerovói szüreti mulatságot és felvonulást. A lakótelepen élőket, illetve a helyieket is várják a szervezők szeptember 14-én, szombaton, 13 órakor a Tajga Söröző előtti téren, ahol számos programmal készülnek a látogatók számára.

Mátraszőlősön szeptember 21-én, szombaton szüreti felvonulás és bál is lesz majd. A felvonulás 14 órakor fog kezdődni, amely során nem csak a bíróval és a bírónéval találkozhatnak a mulatni vágyók, de Lúdas Matyival és a falu rosszával is.

A szomszédos településre is ellátogatnak

Karancsberényben sem múlhat el a szeptember szüreti vigasság nélkül, 21-én, szombaton, 12 órakor ugyanis nagyszabású felvonulással készülnek, amely során Karancslapujtőre is ellátogatnak. A felvonulást követően a művelődési házban gyűlik majd össze a lakosság, ahol finom ebéddel és szüreti bállal is készülnek.

Csécsén szeptember 28-án, szombaton rendeznek szüreti mulatságot, 13 óra 30 perctől a művelődési háznál, ahol a felvonulást követően színpadra lép több hagyományőrző egyesület is, de az óvodások műsorát is megtekintetik az érdeklődők, valamint több koncerttel is várják a helyszínre látogatókat.

Évek óta nagy hagyománynak örvend

Nézsán szintén szeptember utolsó hétvégéjén rendezik meg a szüreti felvonulást és a jótékonysági bált, amely már évek óta nagy hagyománynak örvend a településen.

Etesen szintén szeptember 28-án, szombaton rendeznek szüreti felvonulást, 13 órától. A rendezvény során végigjárják a falu egyes utcáit zenei és táncos kísérettel, majd a művelődési ház udvarán várják az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában