Programajánló

2024.09.07. 06:55

A falunapok mellett szüreti felvonulások is színesítik a hétvégét Nógrádban

Az első teljes őszi hétvége is kínál néhány eseményt a kimozdulni vágyóknak Nógrád vármegyében. A programok között ott szerepel a szuhai Vad-Körte Fesztivál, több településen mulatsággal és felvonulással ünneplik a szüretet, Bátonyterenyén pedig rendhagyó városnapot tartanak. Mátraverebély-Szentkúton Kisboldogasszony napját ünneplik, míg szombaton Böjte Csaba szól majd a hívőkhöz nemzeti kegyhelyünkön.

Veres Edina

Sok éves hagyományt követve, idén is a helyi templom védőszentjéhez, azaz Kisboldogasszony napjához kapcsolódva rendezik meg a falubúcsút Szuhán. Az ünnep fényét tovább emeli, hogy szintén ekkor rendezik meg a Vad-Körte Fesztivált is. Ahogy arról portálunk is beszámolt már, szeptember 7-én, szombaton a tájház udvarán a nap főzőversennyel kezdődik, míg a megnyitót követően kezdődnek el a kulturális programok 15 órakor. Színpadra lépnek a helyi óvodások, a Rimóci Rezesbanda tagjai, a Maconka Néptáncegyüttes táncosai, valamint a Mona Deja-Vu Tánciskola növendékei is. A Vad-Körte Fesztivál programját Bohács István nótaénekes műsora is színesíti, az eseményt a Mood Garden formáció koncertje zárja.

Ipolyvecén is nagy hagyománya van a szüreti mulatságnak
Ipolyvecén is nagy hagyománya van a szüreti mulatságnak
Forrás: Archív fotó: Nool.hu

A hídra áldás, az érdeklődőkre vásárfia vár Ipolyhídvég és Drégelypalánk között

Vásári forgatag ível majd át az Ipoly folyón Ipolyhídvég és Drégelypalánk között szeptember 7-én, szombaton. Ahogy azt a Nool.hu megírta, az esemény 15 órakor veszi kezdetét, amikor is dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök az Úr áldását kéri a Szent Borbála hídra. Ezt követően pedig Ipolyhídvég és Drégelypalánk kistermelői, illetve kézművesei kínálják majd portékáikat az érdeklődőknek az I. Hídi Vásár során.

Több faluban ünneplik ezen a hétvégén a szüretet Nógrád-szerte

Egyik szüreti mulatság követi majd a másikat Nógrád vármegyében a hétvégén. Mint arról portálunk már beszámolt: Pásztón – szűkebb hazánk egyik legnagyobb és jóformán az egyetlen szőlőtermő vidékén – a nagy hagyománynak örvendő rendezvényt szeptember 7-én, szombaton tartják. A programok 14 óra 30 perckor kezdődnek, a napot színesíti szüreti felvonulás, utcabál, de koncertek is várják a látogatókat.

Vizsláson szintén e hét szombaton köszöntik az őszt szüreti mulatsággal. Ahogy azt megírtuk, a szüreti esemény útvonalának első állomását Vizslás-Újlak központja jelenti 10 órakor, míg a zenés felvonulás 12 óra 15 perckor indul a faluból. A közös ebéd után 14 órakor kihirdetik a pogácsasütő- és az őszi dekorációs verseny eredményeire, az egész napos jó hangulatról ifj. Berecz György és Berecz Bálint gondoskodik majd. A vizslási szüreti mulatságot végül 20 órakor bál zárja a művelődési házban.

Ipolyvecén ugyancsak szeptember 7-én, szombaton ünneplik a szüretet. Mint beszámoltunk róla, ilyenkor a legkisebb korosztály képviselői is népviseletet öltenek. A felvonulás 16 órakor a művelődési háztól indul, a menet tagjai a falu több pontján táncra perdülnek majd, végül 18 óra 30 perckor közös vacsorázás és mulatozás vár a község apraja-nagyjára.

Romhányban az Angolkert ad otthont a szüreti mulatsággal egybekötött falunapnak. A Nool.hu beszámolt már róla, hogy a 14 órakor induló szüreti felvonulás állomásai között szerepel a Lila Presszó, az Idősek Gondozóháza, illetve az Arany Kakas. A végállomást természetesen az Angolkert jelenti, ahol 16 órakor közös táncra és egy tál finom ételre várják a felvonulókat, majd operett és mulatós műsort is láthat a közönség, de a napot a különféle versenyek mellett ugrálóvár, laska sütés és kézműves vásár is színesíti.

Közösségi összefogás és koncertek emelik a városnap hangulatát Bátonyterenyén

Idén rendhagyó módon rendezik meg a városnapot Bátonyterenyén szeptember 7-én, szombaton. Ahogy arról már portálunk beszámolt, az önkéntes segítők reggelről csatlakozhatnak a júniusi viharkárok utáni helyreállításhoz a Gyürky-Solymossy-kastély kertjében. A munkálatok várhatóan 9 és 14 óra között zajlanak majd. Ezt követően a délután már a Városháza téren folytatódik, ahol a TheSec ad koncertet 15 óra 30 perctől, majd őket a Spam Rock Band csapat tagjai követik a világot jelentő deszkákon. A Kormorán 20 órakor lép a színpadra, végül az idei bátonyterenyei városnapot „nem csak” retró party zárja, amely során DJ Titán és Susán Tamás gondoskodnak a hangulatról.

Böjte Csaba mutat be szentmisét Szentkúton a Kisboldogasszony-búcsú alkalmából

Kisboldogasszony búcsút tartanak ezen a hétvégén Mátraverebély-Szentkúton. Ebből az alkalomból szombaton Budapestről zarándokvonat fut be Bátonyterenyére, a nagybátonyi vasútállomásra előreláthatólag 8 óra 19 perckor. Mint azt a Nool.hu megírta: a szerelvénnyel érkezik vármegyénkbe Böjte Csaba is, aki nemzeti kegyhelyünkön celebrálja majd a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét. Másnap, szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján 8 órától lesz gyóntatás, az ünnepi szentmisét és körmenetet Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök celebrálja. Végül Orosz Lóránt, a kegyhely vezetője 14 óra 30 perckor megáldja a mezőkövesdiek felújított Mária-szobrát. A hívők nemzeti kegyhelyünk honlapján találhatnak további információt a Kisboldogasszony búcsú részletes programjával kapcsolatban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában