Jazz STation

2024.09.08. 10:15

New Orleans hangulatát idézte fel a harmadik dzsesszfesztivál Salgótarjánban

Salgótarján önkormányzatának szervezésében immár harmadik alkalommal rendezték meg a Jazz STation Fesztivált, ahol szuper jazz-együttesek, látványos táncelőadások, kézműves finomságok és egyéb szórakoztató programok várták a látogatókat.

Sipos Nina Vivien

Idén is fantasztikus, autentikus programokkal várták az érdeklődőket a III. Jazz STation Fesztiválon, amelynek második napját szombaton tartották meg a besztercei Tóstandon. A rendezvény az 1920-as és 1960-as évek közötti Amerika utánozhatatlan hangulatát idézte meg „Tóparti New Orleans” stílusban. A nap folyamán olyan szuper jazz-együttesek léptek fel, mint a Hot Jazz Band, az Anna & The Band, vagy mint a Storyville Jazz Band. Emellett voltak táncelőadások, kézműves ételek, sörök és fagylaltok is, továbbá jazz hangszerbemutató és egy Al Capone jelmezverseny is.

A fesztivál harmadik napján, szeptember 8-án, vasárnap, 11 órától a helyi Szent József-plébániatemplomban a WindSingers zenekar fog fellépni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában