Nemzetközi Tűzoltó Hidak

2024.09.01. 11:30

Nemzetközi Tűzoltó Hidak: tizenharmadszor tartották meg a rendezvényt (képek)

A Nógrád Vármegyei Tűzoltó Szövetség és a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség, valamint Besztercebánya Megye Önkormányzata tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Tűzoltóhidak című rendezvényt Balassagyarmaton és Tótgyarmaton, az Ipoly mindkét partján. A Nemzetközi Tűzoltó Hidak eseménye során számos program várta az érdeklődőket.

Lászlók Judit

A Nemzetközi Tűzoltó Hidak a magyar és a szlovák lánglovagok közös rendezvénye

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A Nemzetközi Tűzoltó Hidak programja az interreg pályázatban résztvevő partnerek találkozójával kezdődött. Majd az esemény megnyitóját Tótgyarmaton, az Ipoly szlovák oldalán tartották meg, amelyet a magasmajtényi fiatalok hagyományőrző produkciója nyitott meg. 

Nemzetközi Tűzoltó Hidak tizenharmadszor
Gyülekeznek a lánglovagok és az érdeklődők a Nemzetközi Tűzoltó Hidak rendezvényre
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

Ezután Juboslav Dobrocky Besztercebánya Megye Önkormányzatának Regionális Részlegének az elnöke szlovákul köszöntötte a megjelenteket. Ebben elsőként Besztercebánya megye nevében köszönetet mondott a pályázatban részvevőknek a megvalósításhoz. Majd átadta Ondrej Lunter, Besztercebánya Megye Önkormányzatának az elnökének az üdvözletét a jelenlévőknek. 

A Nemzetközi Tűzoltó Hidak az önkéntes tűzoltók közös rendezvénye

– Nagy örömmel fogadtuk, hogy ez az interreges pályázat sikeres volt, és ehhez gratulálni szeretnék a projekt menedzserének, hiszen ez a pályázat nagy segítségére van az önkéntes tűzoltóinknak, a technika megvásárlásához és ehhez a mai közös magyar-szlovák rendezvényhez – mondta Juboslav Dobrocky. Hozzátette: – Reméljük, hogy a jövőben is sikerül ilyen eredményes pályázatokat elkészíteni és „kilobbizni”, hogy a magyar és szlovák együttműködés még magasabb színvonalon működhessen tovább a jövőben.

A beszédek szlovák nyelvről magyarra fordításában, illetve fordítva Jámbor László, a Besztercebánya Megyei Közgyűlés tagja működött közre. 

Jó kapcsolatot ápol egymással Besztercebánya és Nógrád vármegye

Ezután dr. Bagó József, Nógrád Vármegye Önkormányzatának a főjegyzője vette át a szót. Mint mondta, a sikeres pályázathoz hozzátartozik az is, hogy Besztercebánya megye és Nógrád vármegye nagyon jó kapcsolatot ápolt egymással az elmúlt időszakban, ami még tovább erősödött. Kiemelte a jövőben is azon fognak dolgozni, hogy további interreges pályázatokat nyújthassanak majd be együtt. Példaként említette, hogy már kidolgozás alatt van a két megye között turisztikai fejlesztések kapcsán egy pályázat, de sok másban is próbálnak együttműködni, többek között ezek közé tartozik a Losonc-Salgótarján buszközlekedés kialakítása is. Beszédét azzal zárta, hogy mindezek mellett nagyon fontos az önkéntesek munkájának a segítése és a támogatása. 

Végül Szemerády Zoltán, a Nógrád Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki elmondta, tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Tűzoltóhidak című rendezvényt. Ebből az alkalomból pedig a Nógrád Vármegyei Tűzoltó Szövetség részéről egy emlékzászlót adott át Anita Galcikova-nak, a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség elnökének, aki a kezdetektől fogva szervezője ennek az eseménynek. 

Felvonulás is színesítette a programot 

A megnyitót ismét egy kis kulturális műsor követte. Majd Tótgyarmatról elindult a tűzoltók és a járművek felvonulása a Madách-hídon keresztül a balassagyarmati kamionparkolóba, ahol kezdetét vette az Ipoly-Kupa- nemzetközi tűzoltóverseny. 

A rendezvényre ellátogatók egyebek mellett betekintést nyerhettek az önkéntes lánglovagok életébe, megnézhették a tűzoltó felszereléseket, illetve láthattak kutyás bemutatót is. A Nemzetközi Tűzoltó Hidak című rendezvényt este az Ipoly felett megvilágított tűzoltó vízfüggönnyel zárták. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában