Közgyűlés

2024.09.26. 15:45

Rendkívüli kormánytámogatás nélkül fejre állhat Salgótarján költségvetése

A salgótarjáni önkormányzatnak szigorú takarékoskodás és folyószámlahitel igénybevételével sikerült megőriznie fizetőképességét az első félévben – derült ki a közgyűlés elé csütörtökön került összefoglalóból. A regnáló városvezetés és a közgyűlés 12 napirendi pontot tárgyalt utolsó ülésén, amelyen döntés született személyi kérdésekről is. Az ülés Fekete Zsolt polgármester leköszönő beszédével zárult.

Kéri István

A városi költségvetés első félévi helyzetét bemutató anyag szerint az év hátralévő részében mindenképpen szükséges a központi költségvetésből nyújtandó többlettámogatás, idézzük: „amennyiben nem érkezik többletforrás, a közgyűlésnek döntést kell hozni a hiány kezelésére vonatkozóan”. Az anyagból az is kiderül: amikor az önkormányzat július közepén benyújtotta támogatási igényét a kormány felé a rendkívüli működési támogatásra, 1 milliárd 217 millió forintot tett ki a lejárt, ki nem fizetett tartozások összértéke.

A költségvetés is a témák között szerepelt
A költségvetés is a témák között szerepelt
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Erősen mínuszos a költségvetés

Az összefoglaló szerint a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. első félévi számai alapján „igen komoly likviditási nehézségekkel küzd”. Elmaradnak a várakozásoktól az úgynevezett intézményi működési bevételek, amelyek ezúttal a tavaly ugyanebben az időszakban befolyt összeget sem érik el, de még jelentősebb a probléma a helyi adóbevételeknél. Amint arra a Fidesz-KDNP frakció a költségvetés év eleji tárgyalásakor már felhívta a figyelmet: a városvezetés az egyensúlyos költségvetés megtervezése érdekében irreálisan magas adóbevételekkel számolt. A túltervezést Fekete Zsolt az egyensúlyos tervezés kényszerével indokolta.

A tényszámok jól érzékeltetik a helyzetet. A büdzsé szerint a helyi iparűzési adóból az év során közel 4 milliárd forint bevételt remél az önkormányzat, azonban az első félévben ennek az összegnek alig több mint a negyede, 1 milliárd 126 millió forint folyt be. A polgármester rámutatott: az ugyanakkor pozitívumként említhető, hogy adóbevételek összességében 110 millió forinttal meghaladják a tavalyi első félévben befolyt összeget.

Fekete Zsolt aláhúzta: a városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy Salgótarján talpon maradjon és rendelkezésre álljon a megfelelő pénzösszeg a közszolgáltatások biztosításához, valamint a bérek kifizetéséhez.

Az ülésen döntés született arról is, hogy az önkormányzat újabb pályázatot nyújt be az Önkormányzatok rendkívüli támogatása elnevezésű pályázatra. Az előterjesztés szerint a kötelező feladatellátással kapcsolatban jelentkező fizetési kötelezettségekre tekintettel, az önkormányzat működőképességének megőrzése érdekében indokolt a központi költségvetésből kiegészítő támogatást igényelni.

Személyi döntéseket is hozott a közgyűlés

A folytatásban is Molnár Éva lesz a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár vezetője, csütörtökön megszavazott kinevezése öt évre, 2029 őszéig szól. Az igazgató aktuális megbízatása október végével jár le, erre tekintettel az álláspályázatot a nyár során hirdette meg az önkormányzat. Arra egyedül a regnáló intézményvezető jelentkezett, az őt meghallgató szakmai bizottság egyhangúlag támogatta Molnár Éva újbóli kinevezését.

Egy másik személyi döntést is meghozott a salgótarjáni közgyűlés. A nyár végén Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője szeptember végi hatállyal lemondott igazgatói posztjáról. A pozíció betöltésére pályázatot írt ki az önkormányzat, ennek elbírálása októberben várható. A csütörtöki döntés értelmében az átmeneti időszakban Andrássy Nóra lesz az önkormányzati cég ügyvezetője.

2019. november közepétől vezeti a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft.-t Dombovári Edina, ötéves megbízatása a végéhez közeleg. Fekete Zsolt polgármester úgy fogalmazott: az ügyvezető eredményesen látta el feladatait, erre tekintettel – és az önkormányzati cég javadalmazási szabályzatára figyelemmel – három havi jutalmat szavazott meg részére a testület.

Diákoknak és pedagógusuknak adtak át elismeréseket

Az ülésen – az elmúlt tanév végi díjátadást követően – második körben ismerték el az országos tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő diákokat és felkészítő pedagógusaikat. A város 2009-ben alkotott rendeletet az országos versenyhelyezett tanulók, diákcsoportok és felkészítő tanáraik részére adható elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről. Ennek értelmében négy kategóriában nyílik lehetőség elismerő cím adományozására, amelyeket az adott tanév végén vagy a következő tanév elején nyújtanak át.

Díjakat is átadtak a csütörtöki ülésen
Díjakat is átadtak a csütörtöki ülésen
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Salgótarján város ifjú művésztehetsége elismerő címben részesült Berindán Zoé, Horváth Hanna és Jakabos Fanni, akik a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolájának tanulói. Ők a Tiszán innen, Dunán túl elnevezésű országos népdaléneklési versenyen képviselték a várost kiemelkedő eredménnyel. Salgótarján város kiváló tehetséggondozó pedagógusa elismerő címben részesült Czine Rita, a fiatalok felkészítő tanára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában