Kampány

2024.09.03. 06:50

Iskolapélda: új megelőzési programot indított a rendőrség Nógrádban is

Elkezdődött a tanítás az általános- és középiskolákban is hétfő reggel. Ezzel együtt pedig elindult a rendőrség Iskolapélda elnevezésű kampánya is.

Nagy Orsolya

Mint arról a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság portálunknak beszámolt: az Iskolapélda elnevezésű kampány célja, hogy az idei tanévkezdés időszakában ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

Elindult a rendőrség Iskolapélda elnevezésű kampánya
Elindult a rendőrség Iskolapélda elnevezésű kampánya
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Iskolapélda néven indult kampány

Az elmúlt évben ugyanis közel 1400, 14 éven aluli gyermek sérült meg Magyarországon közlekedési balesetben. Többségük általános iskolás volt, legtöbben a 10-14 év közötti korosztályhoz tartoztak. Hozzátették: az okokat vizsgálva megállapítható, hogy a gyerekek a legtöbb esetben elszenvedői, és nem okozói voltak a baleseteknek, gyakran a járműben utazva, a sofőr szabályszegése miatt sérültek meg.

Mint kiderült: mintegy 100 gyermek pedig gyalogosként szenvedett balesetet tavaly, valamint az őket ért közlekedési balesetek közül 1232 könnyű sérüléssel végződött, de 152 esetben súlyos sérülés lett a következmény, míg 8 csemete már soha nem térhetett haza. Emellett azt is megtudtuk, hogy a gyermekbiztonsági rendszer helyes használatának az aránya 2023-ban javult az előző évhez képest, de még mindig 10-ből 1 csemete védtelenül utazott a járműben.

A rendőrség kiemelte: azt tapasztalták, hogy szeptemberben az iskolások közlekedésbiztonsági veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. A gyermekek a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb képviselői a közúti közlekedésnek, így valamennyi korosztályhoz képest megkülönböztetett figyelmet igényelnek.

„Az iskolásokra leselkedő veszélyek másik oldalát az utakon tömegesen megjelenő járművek jelentik. A nyári szabadságok után a forgalomban részt vevő gépkocsik száma ugrásszerűen megnő, jellemzően a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak, így az autósok részéről jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik. A gyermekek közlekedésük során pedig sokszor a kalandot és a játékot keresik, figyelmüket teljesen elvonhatja egy-egy érdekesnek tartott tárgy vagy esemény, esetleg belemerülnek egy-egy zenébe. Ekkor azonban biztonságérzetük teljesen megszűnhet, a külvilágot kizárva pedig minden külső inger nélkül maradnak. Ezért ilyenkor minden sofőr számára a legfontosabb szabály: Vigyázat! Gyerekek!”– fogalmaztak a rendőrök, akik számítanak a lakosság együttműködésére és támogatására abban, hogy közösen biztonságosabb környezetet teremthessünk az iskolakezdés idején. Hangsúlyozták: legyen ez a kampány iskolapéldája egy balesetmegelőzési összefogásnak.

Folytatódnak a prevenciós programok

Természetesen emellett szűkebb hazánkban is folytatódik a rendőrség többi megelőzési programja is, mint például az Iskola rendőre. Ennek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető tények feltárása és megszüntetése. Ezen túlmenően ugyancsak folytatódik a rendőrség bűnmegelőzési programja, a DADA, amely az általános iskolákban, míg az ELLEN-SZER a középiskolákban van jelen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában