Jegyzet!

2024.08.22. 09:16

A szupermarket hűtője mögött rekedt férfi esete

Lászlók Judit

A minap járta be a hír a világhálót, miszerint egy szimuláció segítségével rekonstruálták, hogy miként rekedhetett az amerikai Larry Ely Murillo-Moncada egy szupermarket hűtőszekrénye mögött úgy, hogy 10 éven át senki sem találta meg a holttestét. 

szupermarket
Egy szupermarket hűtőszekrénye mögött rekedt egy férfi
Forrás: Illusztációs fotó: Pixabay

Történt ugyanis, hogy a férfi 2009-ben hálaadás másnapján, láthatóan zavart állapotban hagyta el az otthonát. Majd a szupermarketben felmászott az egyik több mint 2 méter magas hűtő tetejére azért, hogy feltöltse azt – ez egyébkét nem volt szokatlan a dolgozók részéről. Sajnos azonban, a hűtőgép tetején megcsúszhatott, így fejjel előre a készülék mögé zuhant, és ebben a testhelyzetben a fal és a hűtő közé szorult. A férfi segélykiáltásait a hűtő zaja elnyomta. Mivel a hatóságok nem találták a férfit, ezért eltűntnek nyilvánították. Aztán a bolt bezárását követően, 2019-ben a hely kiürítése során találtak egy holttestet. Végül DNS-teszttel sikerült beazonosítani az elhunyt személyazonosságát, aki nem más volt mint Larry Ely Murillo-Moncada. A bizarr haláleset természetesen számos kérdést felvet. Én például egyáltalán nem értem, hogy a vásárlók vagy a dolgozók, hogyan nem hallották meg a segélykiáltásokat, sőt azt sem, hogyan nem érezték a holttest igen kellemetlen szagát. Utóbbira máig sincs magyarázat. Miután pedig megnéztem az esetről készült szimulációt, ezek a kérdések csak még inkább felerősödtek bennem. Sőt, ha elmegyek egy nagyobb nógrádi üzletbe, a hűtőkhöz érve rögtön eszembe jut: a szupermarket hűtője mögött rekedt férfi esete.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában