Sulizsák program

2024.08.11. 12:22

Ruhagyűjtési napot tartanak Vanyarcon

A Vanyarci Polgárőrség csatlakozott idén a Sulizsák elnevezésű ruhagyűjtési programhoz, amelyet legelőször 2017-ben indítottak el az iskoláknak, óvodáknak és bölcsődéknek. A közeljövőben a projekthez kapcsolódva ruhagyűjtési napot tartanak a községben.

Sipos Nina Vivien

A Sulizsák program célja, hogy segítsük a textil újrahasznosítást és a gyerekek szemléletformálását, miközben az intézmények mindennapi életét támogatjuk. Ennek okán ruhagyűjtési napot tartanak augusztus 15-én, csütörtökön 18 és 20 óra, 17-én, szombaton 9 és 12 óra, 19-én, hétfőn 17 és 20 óra, 21-én, szerdán 9 és 12 óra, 22-én,  csütörtökön 18 és 20 óra, illetve 23-án, pénteken 10 és 12 óra között Vanyarcon, a Petőfi út 51 szám alatt. 

Kérik a lakosokat, hogy az előírásoknak megfelelően hozzák majd a helyszínre a ruhadarabokat, ugyanis mást nem tudnak elfogadni. Az átvételi ponton lehet zsákot kérni a szervezőktől, azokban sajátban is hozhatóak a női, férfi és gyermek ruhák, összepárosított cipők, kiegészítők és lakástextilek. A 60-100 literes zsákokba maximum 10 kilogramm pakolható. 

Az eseményről egy Facebook-bejegyzésben tájékoztattak a közelmúltban, amelyből egyéb részleteket is megtudhatnak az érdeklődők a ruhagyűjtési nappal kapcsolatban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában