Polgárőrség

2024.08.24. 17:24

Elismerték a polgárőrök munkáját Bercelen (fotók, videó)

Idén Bercelen rendezték meg a Nógrád Vármegyei Polgárőr Napot. Az eseményen elismeréseket is átadtak a kiemelkedő szolgálatért.

Lukács Zsófia

A Nógrád vármegyei polgárőr szervezetek vezetői, tagjai és családjaik töltöttek együtt egy kellemes napot szombaton, amelyet különböző programok színesítettek Bercelen. Ez a nap a találkozások mellett az önkéntesség ünnepe is volt.  A délelőtti megnyitón elsőként dr. Budai István nyugalmazott dandártábornok köszöntötte a résztvevőket, majd a rendezvény házigazdájának Batta Tibornak, Bercel polgármesterének adta át a szót. A polgármester elismeréssel szólt mindazokhoz, akik szabadidejüket feláldozva, önkéntesen a közösségért vállalják a mindennapos szolgálatot a falujuk közbiztonsága érdekében.

polgárőrök
Elismerték a nógrádi polgárőrök munkáját
Fotó: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

A polgárőrök erősítik a települések biztonságát

Balla Mihály, Nyugat- Nógrád országgyűlési képviselője is köszönetet mondott az önfeláldozó munkáért. – Önök ott vannak, amikor segítség kell és a település biztonságát erősítik. Azt gondolom, hogy amikor önöket köszöntjük, akkor a családjuknak is meg kell köszönnünk mindezt, hiszen nélkülük ezt a szolgálatot nem tudnák elvégezni – fogalmazott Balla Mihály.

Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője ünnepi beszédében méltatta a polgárőrök munkáját és Bercel dinamikus fejlődését is. – A helyi közösség összefogásának köszönhetően a közbiztonság szempontjából is kiváló település Bercel. Jelenleg Nógrád 120 településén vannak jelen a polgárőrök és számtalan polgármester is tagja a szervezetnek. Mintaértékű az is, hogy nincs olyan szervezet Nógrádban, akivel ne kötött volna együttműködési megállapodást a polgárőrség – ismertette Becsó Zsolt.

Következő felszólalóként Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte a polgárőröket. Beszédében az önkéntes összefogás erejét hangsúlyozta, valamint ismertette, hogy jelenleg 3200 polgárőr van Nógrádban, ami országosan is kiemelkedőnek számít.

Dr. Endrődi István, az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági igazgatója országos kitekintésben méltatta a nógrádi kollégák sikereit, ismertette kiemelkedő statisztikai eredményeiket. Végezetül Vass Miklós, a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke tartotta meg ünnepi köszöntőjét.  – Tizenhét együttműködést kötöttünk vármegyei szervezetekkel, továbbá a megválasztott polgármesterekkel újabb együttműködés jön létre októbertől a még nagyobb biztonság érdekében – hangsúlyozta Vass Miklós.

Elismeréseket is átadtak

A Szécsényi Rendőrkapitányság elismerését vehette át kiemelkedő polgárőri munkájáért Gazsi Károly, a Nagylóci Polgárőr Egyesület elnöke, valamint Péter Zsolt, a Rimóci Polgárőr Egyesület elnöke. A polgárőrség Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát a berceli Filip Zsolt, a Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatát a nógrádkövesdi Bertáné Szaniszló Katalin, valamint a béri Németh László érdemelte ki.

 

A polgárőrség munkájának segítéséért tárgyjutalomban részesült Batta Tibor polgármester. A szervezetben végzett munkájáért elismerést vett át Mészáros Gábor, Szilfai Szabolcs, Jenei Istvánné, Kohári István, Urbán Tibor, Laczikné Molnár Szilvia, Benke Anita, ifj. Csikós Imre Ernő, Oláh Istvánné, Doman Zoltán és Faludi Gábor.

Programok színesítették a napot

A kísérőprogramok sorában volt főzőverseny, a Mihálygergei Mazsorett Csoport előadása, valamint a salgótarjáni Bányász-Kohász fúvószenekart is hallhatta a közönség. Bemutatkoztak a különleges egységek, többek között az Ipoly-völgyi Különleges Mentők, a Cserhát Mekta Bevetési Egység, emellett volt rendőrségi fegyverbemutató, valamint balesetmegelőzési sátor is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában