2024.08.19. 11:34
Liszt Ferenc-díjas művész érkezik Karancsaljára
Karancsalja önkormányzatának szervezésében falunapot tartanak augusztus 31-én, szombaton a helyi községi parkban. Emellett pedig idén második alkalommal tartják meg a Karancs autós találkozót. A rendezvény 9 órakor kezdődik egy főzőversennyel, amelyre már jelentkezhetnek a csapatok.
Az eseményen 14 órakor köszöntőt mond Sulyok Oszkár Jánosné polgármester, majd ünnepélyes keretek között átadják a Karancsaljáért díjat, és a főzőverseny eredményét is kihirdetik. A falunapon számos szórakoztató műsort láthatnak a látogatókat, ugyanis fellép a Havanna Senior Tánccsoport, a Nyárutó Nyugdíjas Klub, a Rozmaring Dalkör, a Hős Amazonok formáció, a Sakinah Hastánc Egyesület és a Havanna Táncstúdió Egyesület. Sztárvendégként lép színpadra 15 óra 30 perckor a Jump Rock Band magyar rockegyüttes, illetve 18 órakor Pándy Piroska Liszt Ferenc-díjas opera- és operetténekes. Az este folyamán bált is tartanak, amelyen a kiváló hangulatot a Szőllősi Zenekar biztosítja.
Kísérő programok is akadnak majd bőven: a Magyar Rákellenes Liga szervezésében vérnyomás-, koleszterinszint-, vércukorszint- és PSA mérést, illetve egészségügyi tanácsadást tartanak, továbbá lesz arcfestés, csillámtetoválás, Izolda népi játékai, ugrálóvár és még megannyi érdekesség. A résztvevőket várják még büfével, a Karancsvölgyi Jótevők jóvoltából lángossal, vattacukorral, jégkásával, és popcornnal is. A rendezvény rossz idő esetében a községháza nagytermében lesz megtartva. A falunapról egy Facebook-bejegyzésben tájékoztattak a minap folyamán.