Augusztus 20.

2024.08.18. 12:00

Középkori hangulatba repülhetnek vissza a hollókői várba látogatók

A hagyományokhoz hűen ismét megadják a hollókőiek a módját az államalapítás megünneplésének. Ezúttal is időutazáson vehetünk részt, fegyveres harcok és csaták hiteles forgatagával. Augusztus 20-án, kedden az ismét megelevenedő vár a középkori időkbe vezet vissza bennünket – ismertették a település önkormányzatának a Facebook-oldalán.

Lászlók Judit

„A vár előtti téren tábori élet bemutatót, harci készülődést és hadgyakorlatokat is láthatnak majd vendégeink. A vállalkozó kedvűek pedig ki is próbálhatják az íjászatot, a hajítófegyvereket és az egyéb eszközöket, valamint a páncél felpróbálásra is lesz nyílik” – olvasható a közleményben. Hozzátették: „A belső udvarban az 1312. évi ostrom eseményei elevenednek meg, így az érdeklődők megismerhetik a hollókői vár történetének ezen időszakát is.”

Középkori hangulatba repülhetünk vissza augusztus 20-án
Középkori hangulatba repülhetünk vissza augusztus 20-án
Forrás: Archív fotó: Nool.hu

A program szerint 10 és 17 óra között a látogatók bepillantást nyerhetnek az egykori tábori életbe a vár előtti téren, valamint fegyverbemutató és kardvívás is várja őket a lovagteremben. Továbbá 11 óra 30 perckor és 14 óra 30 perckor megrendezik a várostromot a belső udvarban és a vár előtti téren.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában