Augusztus 20.

2024.08.17. 17:17

Kitüntetéseket is átadnak a maconkai ünnepen

A maconkai Szent István-templom és kertje ad helyet az augusztus 20-i ünnepségnek és a Maconkai búcsúnak.

Gulyás Edina

Bátonyterenye önkormányzata és a Maconkai Aranyalma Hagyományőrző Egyesület idén is megszervezi a Szent István király-napi ünnepséget és a Maconaki búcsút. A programok augusztus 20-án, kedden, 10 órakor szentmisével kezdődnek, amelyet Fejes Antal ferences szerzetes celebrál majd, aki megáldja az új kenyeret is. Letovai Zoltán alpolgármester 11 óra 30 perckor köszönti az egybegyűlteket, ezt követően pedig Nagy-Majdon József polgármester mond ünnepi beszédet, majd átadják a városi kitüntetéseket és a „Maconkáért emlékérmet” is.

A Maconka Táncegyüttes és a Maconkai Rozmaring Néptáncegyüttes előadása nyitja a színpadi műsorokat, amelyben a Kontyvirág Táncegyüttes is közreműködik majd. A délután során Simon Kata zenés időutazásra invitálja a közönséget, de Haraszti Sándor, Haraszti József és a Haraszti ikrek is színpadra lépnek. A Flower Girls formáció mazsorett bemutatóját követően a Kisterenyei Palóc Népdalkör is énekel majd. László Attila koncertje után pedig lesz még tombolahúzás, harmonika előadás és táncbemutató is, a búcsút a Spam Rock Band bulija zárja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában