Szilvaszombat

2024.08.31. 19:54

Kétbodonyi Szilvaszombat: csaknem 19 ezer darab gombóc készült (fotók)

Kétbodony önkormányzata huszonegyedik alkalommal rendezte meg a nemzetiségi gasztronómiai folklór rendezvényt szombaton, a művelődési ház udvarán. A Kétbodonyi Szilvaszombaton közel 19 ezer darab, különböző ízesítésű szilvásgombóc készült.

Lászlók Judit

A Kétbodonyi Szilvaszombat szombat délben egy ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. Ezt követően a művelődési ház udvarán lévő szabadtéri színpadon Halász Judit, Kétbodony polgármestere mondott köszöntőt. 

Kétbodonyi Szilvaszombat
Többféle ízesítéssel készült a fogás a Kétbodonyi Szilvaszombat forgatagában. A képen a mákba hempergetett változatot "gyártják"
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– Elérkezett augusztus utolsó szombatja és az önkormányzat dolgozói, a falu apraja-nagyja, lelkesen készültünk a nyárzáró gasztronómiai és folklór rendezvényünkre, az immár huszonegyedik Szilvaszombatra – mondta a polgármester, majd bemutatta a közönségnek a rendezvény műsorvezetőjét Golyán Krisztinát, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ igazgatóját. 

Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Kétbodonyi Szilvaszombatot 

– Mindig izgatottan készülünk erre a napra, esni fog, meleg lesz, hogyan fog lezajlani a rendezvény. Fontos ez a gombócfőző csapatok szempontjából is, hiszen a csapatok tagjai már hetekkel ezelőtt szervezkedtek, készültek és már kora reggel óta itt, a helyszínen készítik a szilvásgombócokat – fogalmazott Halász Judit. Hozzátette: – Nagy munka ez a részükről ebben a jó időben, és köszönöm, hogy vállalták ezt ismét a magyarnándoriak, a bánkiak, a legéndiek, Karancsberényből is itt vannak, patakiak, pusztaberkiek, Szentéről és nem utolsósorban Kétbodonyból.

A polgármester a köszöntőjében kitért arra is, hogyha esetleg kevés lenne a gombóc, az Együtt Kétbodonyért Közhasznú Egyesület palacsintával is tud szolgálni. Végül kiemelte, a gasztronómia mellett a rendezvényük másik fő eleme a folklór, a néptánc és a népdalok bemutatása.

– A hagyományőrzés számunkra – kétbodonyiaknak – sokat jelent és nagyon fontos, hiszen ezeket az értékeket tovább kell adni – hangsúlyozta a polgármester.

Díszpolgári címet is átadtak a rendezvényen

Ezt követően Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel. Mint mondta, a Kétbodonyi Szilvaszombat Palócföld kiemelkedő hagyományőrző fesztiválja, az új látogatók és az évről-évre visszatérők is tudják, hogy valóban érdemes ide eljönni. Beszédében méltatta egyebek mellett a főzőcsapatokat, továbbá hangsúlyozta, bízik benne, hogy a fesztivál a következő években is megrendezésre kerül. 

Ezután Halász Judit és Balla Mihály közösen átadták Kétbodony Község Önkormányzata Díszpolgári címét Vajdáné Kovács Dórának, a település fejlődése érdekében végzett társadalmi, szociális tevékenysége és a községben élő idős lakosok önzetlen ápolása, kiemelkedően végzett jelentős munkája elismeréseként. 

Különböző ízesítésű szilvásgombócok készültek 

A megnyitó után kezdetét vette a kulturális műsor a színpadon. Eközben a művelődési ház udvarára folyamatosan érkeztek a látogatók, hogy megkóstolhassák a gasztronómiai különlegességet. Mint azt Halász Judit polgármestertől a helyszínen megtudtuk tizenegy csapat közel 19 ezer darab szilvásgombócot készített, illetve különböző ízesítésű, egyebek mellett mákos szilvás, csokis és baconos is várta a látogatókat. Délután gombócevő versenyt is rendeztek, amelyen az első 10 felnőtt jelentkező vehetett részt. Az első három helyezett kapott díjazást és oklevelet. A verseny történetében a legtöbb elfogyasztott gombóc 30 volt.

Kétbodonyi Szilvaszombat: csaknem 19 ezer darab gombóc készült
Kóstolók a rendezvényen
Fotó: Vendel Lajos

A polgármester a portálunknak elárulta azt is, hogy a Kétbodonyi Szilvaszombaton a hagyományos programok mellett ugrálóvár és kézműves foglalkozások is várták a gyermekeket. Továbbá az árusok utcájában kizárólag kézművesek és kistermelők árulhatták a termékeiket. Mindezek mellett a látogatók megtekinthettek egy selyemfestmény kiállítást, valamint Péri Györgyi író a könyveit is dedikálta az eseményen. 

A rendezvényre az egész nap folyamán 2-3 ezer látogatót vártak, amelyet végül egy retro bulival zárnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában