Verseny

2024.08.18. 19:19

Keresik Pásztó legszebb és legfinomabb kenyerét

Idén is kenyérsütő versenyt tartanak a Varázsvölgyben augusztus 20-a alkalmából, hiszen az államalapítás mellett az új kenyér ünnepe is egyben ez a nap.

Nagy Orsolya

Ismét kenyérsütő versenyt hirdet a pásztói Varázsvölgy. A megmérettetéssel kapcsolatban Nagy-Pataki Zsófia, a Varázsvölgy vezetője korábban elmondta, hogy hagyományteremtő céllal indították el ezt a kezdeményezést, amellyel szeretnék egy kicsit megmozgatni a közösséget.

Mint a Varázsvölgy honlapján megosztotta: mivel ez egy amatőr kenyérverseny, amely a hobbi kenyérsütőknek ad lehetőséget a megmérettetésre, így szakembereknek nem áll módjukban jelentkezni. Hozzátették: a verseny során a háziasszonyoknak és az amatőr pékeknek két termékkel szükséges nevezniük, azonos sütésekből. A termék pontos típusának és ízvilágának nincs megkötése. Az egyik kenyeret szakmai zsűri értékeli, a másikat helyezés esetén pedig ünnepélyes keretek között szelik fel a Szent István-napi szentmisén, ahol meg is kóstolhatják majd a jelenlévők.

Arra is kitértek, hogy jelentkezni augusztus 18-ig, vasárnap 20 óráig lehet a Varázsvölgy e-mail címén, vagy személyesen a Varázsvölgy Shopban a nevezési lap kitöltésével. A kenyerek versenyre történő regisztrációja pedig augusztus 20-án, kedden 9 és 10 óra között zajlik majd a Szalay Malomban. A zsűrizés szakmai zsűri közreműködésével, zártkörűen történik 10 és 11 óra között, míg eredményhirdetés 11 órakor lesz.

A nyertesekről fotókat készítenek, és az első helyezett egy évre elnyeri a „Pásztó legszebb kenyere” címet. Az első három helyezett oklevelet kap, a győztes pedig a Varázsvölgy jóvoltából egy értékes ajándékcsomagot is hazavihet, amely nagyban segít majd az otthoni kenyérkészítésben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában