Felzárkózó települések program

2024.08.27. 15:03

Vásárt rendeznek szombaton a szécsényi Fetekertben

A FeteKert Szécsény augusztus 31-én, szombaton 13 és 16 óra között vásárra várja az érdeklődőket Szécsényben, az Ady Endre út 10. szám alatt, az egykori bíróság épületénél. A Felzárkózó települések program idén megnyílt közösségi terében és a Máltai Szeretetszolgálat szervezésével kis manufaktúrákból érkező gasztronómiai és kézműves termékek lesznek kaphatók a FeteKert Szécsény eseményén – ismertette portálunkhoz eljuttatott közleményében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Lászlók Judit

„A budapesti FeteKert kávézó és reggeliző mintájára kialakított szécsényi helyszín új lehetőség a találkozásokra, a közösségi programokra, ahol a hangsúly az ország legnehezebb sorsú régióiban készített, minőségi, egészséges ételeken és kézzel készült termékeken van. A mindezek elkészítéséhez szükséges tudás megosztásának, a tapasztalatcserének, a programban rejlő lehetőségek megismerésének és a közösség építésének helyszíne a FeteKert Szécsény, amely most második alkalommal szervez nagyszabású nyilvános rendezvényt.” – olvasható a közleményben. Hozzátették: „A vásáron hátrányos helyzetű településeken működő üzemekben készült édességeket, lekvárokat, teákat, szörpöket, savanyúságokat lehet majd megvásárolni, emellett egyedi kézműves és újrahasznosított portékák is kaphatók lesznek.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában