Ötlet

2024.08.11. 15:35

Berkenye lakói dönthetik el, hogy az önkormányzat mire fordítson félmillió forintot

Berkenye önkormányzata a Facebook oldalán ismertette, hogy a részvételi (más néven közösségi) költségvetés egy olyan helyi önkormányzati program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a község lakói tehetnek javaslatot.A részvételi költségvetésre 2024-ben a képviselő-testület 500 ezer forintos keretet hagyott jóvá, s ebből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket.

Lászlók Judit

„A részvételi költségvetés szabályában megadottak szerint olyan ötletet, javaslatot lehet beadni, aminek megvalósulása helyben sokak érdekét szolgálja, megfelel a cél és tartalmi követelményeknek” – közölte a felhívásban az önkormányzat. Hozzátették: „Ötletet adhat be minden ténylegesen Berkenyén élő, érvényes lakcímkártyával rendelkező személy, aki a 16. életévét betöltötte és megfelel a részvételi költségvetés szabályokban leírtaknak. Több ötlet is beadható, és többen is adhatnak be egy javaslatot.”

Az önkormányzat kitért továbbá arra is, hogy az ötletbeadási lapot a község honlapjáról lehet letölteni, amelyet kitöltve augusztus 24-ig lehet a [email protected] címre beküldeni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában