Program

2024.07.15. 18:35

Veteránjármű -találkozót és -túrát rendeznek Keszegen, harmadik alkalommal

Gebhardt Tamás, főszervező arról tájékoztatta portálunkat, hogy Keszeg önkormányzatával együttműködésben idén már harmadik alkalommal rendezik meg a keszegi veteránjármű -találkozót és -túrát július 20-án, szombaton a helyi Szabadidő Központ területén.

Lászlók Judit

Gebhardt Tamás portálunknak elmondta, hogy a rendezvény szerves része a Keszegi Nyár 2024 rendezvénysorozatnak. Kifejtette továbbá, hogy ezúttal az esemény a 45-ös szám jegyében telik majd, ugyanis 45 autó nevezett előzetesen és a járművek átlagéletkora is 45 év.

Veteránjármű találkozó
Harmadik alkalommal rendezik meg a veteránjármű találkozót és túrát Keszegen
Fotó: MW illusztráció / Forrás: Nool.hu

– Ebben az évben délelőtti és délutáni túra is lesz a veteránosoknak, előbbi a Keszeg-Nézsa-Keszeg útvonalon zajlik, a délutáni túra pedig Kétbodony-Magyarnándor-Nógrádsáp környékén. Mindkét esetben Keszegen lesz a rajt és a cél is – mondta Gebhardt Tamás. Hozzátéve, a rendezvényen számos kísérőprogram, egyebek mellett versenyautó kiállítás és kézművesvásár is várja majd az érdeklődőket. 

A program reggel fél kilenckor kezdődik az autók érkezésével és a regisztrációval. Majd 10 és 15 óra között megtartják az átlagtartó túrát. A rendezvény zárásaként, délután negyed négytől az eredményhirdetés keretében több kategóriában adnak majd át díjakat. A főszervező felhívta arra is a figyelmet, hogy helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában