Statisztika

2024.07.09. 17:27

Kevesebb túrázónak kellett segítséget nyújtani a Börzsönyben az év első félévében

Elkészült a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat első félévi statisztikája. Idén januártól júliusig a hegyimentők 20 beavatkozást hajtottak végre, ami majdnem a fele a tavalyi esztendő ugyanezen időszakának.

Lászlók Judit

Tavaly az első félévben 39 beavatkozáson vettek részt a hegyimentők, az eltérés oka pedig az enyhe tél: míg a 2022/2023-as télen a hosszú ideig kitartó gyönyörű havas táj vonzotta a túrázókat, a 2023/2024-es télen alig volt hó a Börzsönyben, ellenben a hideg, de esős és sáros táj inkább elriasztotta a kirándulókat – adta hírül a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat a honlapján.

Kevesebb embert kellett ellátni az első félévben

A honlapon közzétett közlemény szerint a két időszak összehasonlításában a legszignifikánsabb eltérések a januári hónapra vonatkozóan láthatók, ugyanis amíg tavaly télen több hipotérmiás esethez is vonulnia kellett a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat tagjainak, illetve a jeges ösvények miatt számos végtagtöréshez is, addig 2024 januárjában egyáltalán nem riasztották a szervezetet súlyos esethez, inkább a könnyebb sérülések és mentések voltak a jellemzők.

„A kevesebb bevetéssel csökkent az ellátott személyek száma is, a tavalyi első félévi 29-hez képest az idei első félévben már csak 19 embert kellett ellátni,megmenteni. Szignifikáns változás állt be a sérülések jellegébe is, míg tavaly sokkal szélesebb palettán változatos sérüléseket kellett ellátnunk, idén arányaiban megnőtt a bokasérülések száma.” – olvasható a honlapon. Hozzátették: „Új felkapott bokasérülési helyszín lett a Szent Mihály-hegy térsége és a Remete-barlang, míg korábban évi egy-két sérülés következett be a térségben (legalábbis amire riasztást kaptunk) idén már most négy alkalommal kellett bokasérültet lehozni a meredek és csúszós hegyoldalon.”

Két szervezettel is kiváló együttműködést alakítottak ki

A szervezet hangsúlyozta továbbá, hogy kiváló együttműködés alakult ki a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel és a Kismarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel is, akikkel már a tavalyi évben is több közös eseten is együtt dolgoztak. Mint írták: bár a két szervezet alaptevékenysége a tűzoltás, mégis nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a hegyi mentésben és az együttműködés jelentős mentési kapacitás többletet is jelent a Börzsönyben.

Baj esetén először érdemes a 112-es segélyhívót tárcsázni a túrázónak

Végül pedig felhívták a figyelmet arra is, hogy az adataik alapján a legtöbb börzsönyi túrázó továbbra is a Börzsöny Hegyimentő Szolgálat közvetlen SOS számát részesíti előnyben a segélykéréshez, amiért hálásak. Azonban, ha őket hívják először egyszerűbb esetekben csak biztonságos helyre, lakott településre kísérik a segélykérőt, amennyiben szükséges az Országos Mentőszolgálatot kérik a legközelebbi parkolóba, vagy értesítik a katasztrófavédelmet és a rendőrséget.

„Ugyanakkor, ha valaki úgy kerül bajba, hogy nem tudja meghatározni a helyzetét vagy súlyos életveszélyben van, mindenféleképpen tárcsázza a 112 segélyhívó számot és utána praktikus bennünket is külön értesíteni. Az okostelefonok (bekapcsolt helymeghatározással) azonnal kijelzik a 112 segélyhívó központnak a segélykérő GPS-koordinátáit és a katasztrófavédelem riasztja a hegyimentő szolgálatot is. Ugyanakkor a helyismeretünk miatt a hegyimentő szolgálat ügyeletesi számára fontos, hogy minél előbb személyesen is tudjanak egyeztetni a bajbajutottal, ezzel olyan információkhoz jutva, amelyek jelentősen meggyorsítják a mentési folyamatot” – hangsúlyozta a szervezet a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában