Felhívás

2024.07.08. 11:27

Lesben állnak a tolvajok a parkolók környékén

Ahhoz, hogy értékeinket megvédjük, érdemes megfogadni a nógrádi rendőrök néhány tanácsát.

Nagy Orsolya

Soha ne hagyják a gépkocsiban az értékeiket! – hívta fel a figyelmet a Nógrád vármegyei rendőrség Facebook-oldalán. Mint fogalmaztak, sem táskát, sem műszaki eszközöket nem szabad parkoló járműben hagyni. Amennyiben mégis ott hagyják, csak a tulajdonos tudhatja, hogy nincs benne érték, a tolvaj nem.

tolvaj
Egy tolvaj hamar kiszemeli, ha értéket hagyunk az autóban
Forrás: Shutterstock/Illusztráció

A parkolókban kiszemelhetik áldozatukat a tolvajok

„A járműből történt kiszállást követően mindig élesíteni kell a riasztókat és meggyőződni arról, hogy az ajtók és ablakok be vannak zárva. Fontos továbbá, hogy a nagy melegben sem szabad az ablakokat résnyire sem leengedni, az így nyert maximum pár fokos hűvösebb levegő nem ér annyit, mint amit az ablakon benyúlva ellophatnak tőlünk” – fogalmaztak a rendőrök. 

Hozzátették: az autót akkor is be kell zárni, ha csak rövid időre hagyják el azt. A tolvajnak ugyanis pár perc is elegendő. Emellett pedig az is fontos, hogy az indítókulcsot se hagyják a járműben, vagy annak valamelyik részén elhelyezve. A bűnözők ugyanis ismerik ezeket az úgynevezett rejtekhelyeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában