Jegyzet

2024.07.09. 09:08

Kitűnők, kevésbé jók

Lászlók Judit

Az elmúlt években rendre azt tapasztaltam, hogy a tanév lezárásával egyre szélesebb körben lesz vita tárgya az, hogy egy gyermek kitűnő tanuló lett-e vagy sem.

Sok büszke szülő tesz közzé a különböző közösségi oldalakon olyan fotókat, amelyen gyermekük a kitűnő bizonyítvánnyal látható. Eközben azok a szülők, akiknek a gyermeke nem lett kitűnő, azzal érvelnek, szintén a közösségi oldalakon, hogy nincs ezzel baj, és minden gyermek teljesítménye csodálatos. Őszintén szólva, megértem mindkét helyzetet, ugyanis mindkettőben volt részem gyermekként. Voltam kitűnő tanuló az általános iskolában, amire büszke vagyok a mai napig, viszont a gimnáziumban a rengeteg gyakorlás ellenére a matematika érdemjegy rendre elcsúfította a bizonyítványomat, erre persze már kevésbé. Éppen ezért úgy gondolom, hogy azt a gyermeket, aki kitűnő lett és ezért keményen dolgozott egész évben, bizony megilleti a dicséret és a jutalom.

Mégis azt érzem, hogy nem lenne szabad azokat a gyermekeket sem háttérbe szorítani, akiknek a tanulás nehezebben megy, így nem lesz év végén tökéletes a bizonyítvány. Tudom, hogy a mai világban az emberek számára nagyon fontos a másik véleménye, de szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha a szülők nem hasonlítgatnák a gyermekeiket egymáshoz. Tapasztalatból mondom, hogy tanév végén bizony az a gyermek lesz a legboldogabb, akire a bizonyítványban szereplő jegyektől függetlenül is büszkék a szülei.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában