Záróvizsga

2024.07.05. 18:59

Diplomaátadó ünnepséget tartott az egyetem Salgótarjánban (fotók)

Ünnepélyes keretek között vették át diplomájukat az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar és a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely idei végzős hallgatói pénteken.

Veres Edina

Diplomaátadó ünnepséget tartott az egyetem Salgótarjánban

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A fiatalok múlt hét csütörtökön még a sikeres záróvizsga reményében lépték át az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (SKKK) ajtaját, akkor még hamisítatlan egyetemistaként tételeket tanulva, izgulva. Valamivel több mint egy hét elteltével immár talárban érkeztek a Zenthe Ferenc Színház Kamaratermébe azért, hogy a pénteki diplomaátadó ünnepség során átvegyék az eddigi legnagyobb próbatételük sikeres teljesítését igazoló oklevelet, majd azután immár mérnökként távozzanak az eseményről.

diplomaátadó
A diplomaátadó a salgótarjáni kamarateremben zajlott ünnepélyes keretek között
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

A frissen végzett hallgatókat elsőként dr. Eigner György, az ÓE Neumann János Informatikai Karának dékánja köszöntötte. A fiatalokhoz intézett szavaiban kiemelte: a képzésük nem csak a szakmára készítette fel őket, hanem az adaptáció képességére is.

– A folyamatosan változó világban az oktatásuk nem csak technikai készségekkel ruházta fel önöket, hanem azzal a képességgel is, hogy kritikusan gondolkodjanak, félelem nélkül újítsanak, és a legfontosabb, hogy gyorsan alkalmazkodjanak a változásokhoz – hangsúlyozta a dékán, aki arra is rámutatott, hogy az informatika területe az élvonalban áll, és formálja a jövőnket. 

Dr. Eigner György azt is kiemelte: remélik, hogy a fiatalok az egyetem falai között szerzett tudással és tapasztalattokkal jelentős erőforrást jelentenek majd Salgótarján és a régió számára is. Végül a dékán, mielőtt gratulált a végzett hallgatóknak, illetve az őket támogató családtagoknak, arra is kitért, hogy hálás amiért részesei lehettek ennek a folyamatnak, és bízik benne, hogy a fejlődő képzéseikkel továbbra is támogathatják Salgótarján és Nógrád vármegye fejlődését.

A diplomaosztó jelentős állomása a fiataloknak

Ezután Prof. Dr. Gulácsi László, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese arról beszélt: az ÓE misszióként tekint arra, hogy különböző, nem budapesti telephelyeken is jelen legyenek és oktatást, képzést biztosítsanak a fővároson kívül is. Hozzáfűzte, hogy ez számukra is egy remek lehetőség. Hiszen a kollégái az oktatás mellett azt is szemrevételezhetik, hogy az adott térség iparában és egyéb szervezeteiben milyen igények merülnek fel, tehát milyen kihívásokhoz kell alkalmazkodniuk a jövő mérnökeinek, gazdasági szakembereinek. 

A tudományos rektorhelyettes azt is elmondta, hogy összesen mintegy 30 ezer egyetemet rangsorolnak szerte a világon. Mint fogalmazott, az ÓE az elmúlt három évben ezer helyet lépett előre a rangsorban, így globálisan tekintve jelenleg az ezredik hely körül mozog. Ugyanakkor a közép-európai régióra lokalizálva az egyetem az első helyet birtokolja. Rámutatott, hogy ennek értelmében a most végzett fiataloknak sokkal értékesebb diplomát tudnak adni ahhoz képest, mint amikor elsőévesként beléptek az egyetemi rendszerbe.

 

Következő felszólalóként Dr. Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere pontokba szedte azokat a lépéseket, amelyek elvezettek a diplomaátadó ünnepséghez. Felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt az előző városvezetéstől egy remek kezdeményezést vettek át, amelynek célja, hogy legyen újra felsőoktatás Salgótarjánban. Folytatva a sort hozzátette: tavaly egy újabb állomáshoz érkeztek, hiszen az önkormányzat egy új ösztöndíj programot hozott létre, amely tovább növelhette az egyetem vonzerejét. Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyetem vezetőségével folyamatosan egyeztetnek, amelynek köszönhetően több felmerülő ötlet is megvalósulhatott. Így például biztosítottá vált az egyetemisták könyvtárhasználata, illetve az SKKK épülete előtti buszmegálló átnevezése, amely immár az egyetem nevét viseli.

Lépésről lépésre kapaszkodnak előre

Végül Székyné dr. Sztrémi Melinda, az SKKK igazgatója búcsúzott a friss diplomásoktól. Elmondta: 2017 óta létezik az ÓE kihelyezett képzése Salgótarjánban.

– Még mindig építkezünk. Kapaszkodnak előre, mindig több hallgatóval, mindig más ötletekkel javaslatokkal, hogy mindenki megtudja itt a térségben: az Óbudai Egyetemnek köszönhetően van felsőoktatás Nógrád Vármegyében – hangsúlyozta Székyné dr. Sztrémi Melinda, aki köszönetét fejezte ki az egyetem vezetősége felé, amiért egyre több, az előrelépést segítő lehetőséggel, valamint képzéskínálat bővítéssel támogatják az SKKK-t. 

Kiemelte, hogy mindennek köszönhetően már közel 150 fiatal tartozik az SKKK kötelékébe. Hozzátette: Salgótarjánban a mérnökinformatikus képzés mellett immár elérhető a gazdálkodási és menedzsment, illetve kereskedelem és marketing képzés is, illetve bíznak abban, hogy a következő tanévtől a villamos-üzemmérnöki képzést is elindíthatják a nógrádi vármegyeszékhelyen. Végül arra is kitért, hogy a már említett 150 fiatal közül – a pénteki diplomaosztó főszereplőivel együtt – az SKKK immár 40 végzett hallgató kezébe adhatott diplomát.

Hét hallgató vette sikerrel a záróvizsgát

A 2024-es végzős hallgatók nevében Gulyás Máté József búcsúzott az alma matertől. Ezt követően az esemény elérkezett a fénypontjához: a nemrég sikeres záróvizsgát tett hét mérnökinformatikus hallgató közül hatan átvették a diplomájukat az egyetem megjelent vezetőitől. Az oklevél átvételéért szólították:

  • Babka Esztert
  • Gordos Dávidot
  • Gulyás Máté Józsefet
  • Kürtösi Gábort
  • Rezsuta Pétert
  • Szűcs Alex Zoltánt

A hetedik sikeres záróvizsgát tett fiatal, azaz Gyetvai Áron egy későbbi időpontban, Budapesten veszi át az oklevelét. Végül a taláros ifjak mérnökké válásának utolsó állomásaként letették fogadalmukat, a szöveget Gordos Dávid olvasta elő a frissen diplomázott társainak. A rendezvény során a Zenthe Ferenc Színház művészei – Szilvási Judit és Pásztor Máté – működtek közre műsorukkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában