Közös összejövetel

2024.07.15. 08:52

Elismeréseket is átadtak a diósjenői falunapon

Diósjenő önkormányzata szombaton rendezte meg a Jenő-napot a Szent István parkban. A diósjenői falunapon több elismerést és kitüntetést is átadtak, valamint köszöntötték az 50 éve házasokat is.

Lászlók Judit

Székely József Ede, Diósjenő polgármestere a falunap megnyitóján, a köszöntőjében beszélt az elmúlt évek fejlesztéseiről, elért eredményeiről és a jelenleg is zajló pályázatokról, beruházásokról. Ezt követően a korábbi évekhez hasonlóan több elismerést is átadtak. Wisinger Jánost, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség alapítóját és örökös tiszteletbeli elnökét díszpolgári címmel tüntették ki.

Idén is tartalmas programokat kínált a diósjenői falunap
Idén is tartalmas programokat kínált a diósjenői falunap
Forrás: Beküldött fotó

A Diósjenő Szolgálatáért díjat Paulínyi János pedagógus, iskolaigazgató-helyettes, valamint dr. Rados György gyermekorvos vehette át. Mártonné Csurja Márta óvodapedagógus pedig dr. Végh Károly-díjban részesült. Emellett elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló dr. Nagy Anna jegyzőt is. Mindemellett pedig három 50 éve házas párt is köszöntöttek egy-egy tortával.

A falunapon számos program is várta a látogatókat. Nagy sikert aratott például a „Mi, diósjenőiek” program, amelynek keretében a helyi tehetségek, csoportok léptek fel, akik mindannyian oklevélben részesültek. A jó hangulatú diósjenői falunapot továbbá a Pedrofon és az Infinity Neoton Show élő koncertje, valamint Dj Dominique fellépése is színesítette. A rendezvényen mások mellett részt vett dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke és Tácsik Bálint, a Rétsági Járási Hivatal vezetője is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában