Alkotótevékenység

2024.07.25. 11:14

A Szakkör: újabb kiállítás mutatta be a nógrádiak kreativitását

Kisbárkányban és Nagybárkányban is kiállítás mutatta be a közelmúltban a lakosok kreatív munkájának gyümölcseit. Mindkét településen A Szakkör – Tudásunkkal kézen fogva program foglalkozásainak keretében készíthették el a résztvevők alkotásaikat, amelyek kivívták a közönség csodálatát.

Veres Edina

A vesszőfonás technikájával is ismerkedtek a szakkörök résztvevői, kiállítás nyílt a tárgyakból

Forrás: Facebook/Nagybárkány Község

Kiállításon tekinthette meg a nagyérdemű a közelmúltban a kisbárkányi, illetve a nagybárkányi szakkörök résztvevői által készített alkotásokat. Körmöczi-Trenka Veronika, a települések közművelődési munkatársa Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet, valamint az „A Szakkör – Tudásunkkal kézen fogva” nevű online tudásmegosztó felület támogatásával nyílt lehetőség Kisbárkányban a foglalkozások elindítására, amelyekhez 5-5 résztvevő csatlakozhatott. 

Az elérhető 21 szakkör közül a kisbárkányiak érdeklődését a gyertyakészítés és a bútorfestés keltette fel a leginkább. Ahogy arról már portálunk is beszámolt, a község rendszeres résztvevője az A Szakkör nevet viselő kezdeményezésnek, amelynek keretében eddig a vesszőfonás, a gyöngyfűzés és a quilling mozzanatait sajátíthatták el a helyiek. Mindezt Körmöczi-Trenka Veronika bejegyzéshez fűzött sorai is megerősítették, hiszen mint fogalmazott: hálás, amiért a harmadik évadot is sikeres és szép kiállítással zárhatták.

A szakkör összehozta a közösséget

„Köszönetem szeretném kifejezni a szakkör résztvevőinek, akik nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre. Köszönöm drága idejüket, a kitartó munkájukat, lelkesedésüket, a szorgalmukat!” – írta közművelődési munkatárs, aki azt is kifejtette, hogy a Kisbárkányi Kreatív Klubban mindig akad alkotni való, így szeretettel fogadnak maguk közé új tagokat is.

Körmöczi-Trenka Veronika a Nagybárkányban megvalósult szakkörökről szintén posztolt közösségi oldalán. Az eredetileg a település Facebook-oldalán megjelent bejegyzésből kiderült, hogy a településen a vesszőfonás és a natúrkozmetikai termékek készítésének témáját járták körbe a – Balog Pál polgármester, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi jelenlétházának támogatásával megvalósult – foglalkozásokon. Hozzátette: a résztvevők kitartóak, lelkesek és szorgalmasak voltak, munkájuk gyümölcseit pedig szintén egy kiállításon tekinthették meg a helyiek és az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában