Végzet

Amióta öt évvel ezelőtt elvesztettem a szüleimet, úgy hittem, immunisabbá váltam a családi, ismerősi körben bekövetkezett halálesetek iránt, és kevésbé viselnek meg ezek a tragédiák. Nos, egyáltalán nincs ez így. A közelmúltban váratlanul elhunyt idősebb, atyai jóbarátom, pedig még az előtte való napokban, déltájban kellemesen elbeszélgettünk arról, mi módokon igyekszik kezelni testi kínjait. A hír hallatán teljesen megzavarodtam, majd kicsit helyrebillentve az idegállapotomat eltöprengtem, mennyire kiszámíthatatlan a földi létünk időtartama, és ha jön a vég, bizony nincs mentség. Most már nem szólhat többet a kedélyes üdvözlés: „szevasz, öcsécském”.