Helyreállítás

2024.06.28. 08:48

Útfelújítás miatti útlezárásra számíthatnak a Cered és Salgótarján között ingázók

A közeljövőben megújulhat a Cered és Salgótarján közötti út Körtvélyes-laposnál. A jó hír mellé azonban némi kellemetlenség is társulni fog előreláthatólag, ugyanis várhatóan az útfelújítási munkák ideje alatt teljes útzár lesz érvényben az adott útszakaszon. Mindezzel kapcsolatban Cered község polgármestere, Tajti László osztott meg az interneten előzetes információkat.

Veres Edina

A Cered Község hivatalos oldala nevű nyilvános Facebook-csoportban osztotta meg Tajti Lászlónak, a település polgármesterének a tájékoztatását, amely szerint a Cered és Salgótarján közötti út Körtvélyes-laposnál olyan mértékben megrongálódott, hogy az adott szakaszon teljes felújítást végez majd a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

„A közútkezelő szervezet Nógrád Vármegyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint a helyreállítási munkák miatt az út július közepétől előreláthatólag két hónapig lesz lezárva. A lezárás pontos időpontja és annak időtartama bizonytalan, jelenleg a kivitelező kiválasztása zajlik” – fogalmazott Tajti László a bejegyzésben, amelyben ígéretet tett arra, hogy amint bármilyen friss, hivatalos információ érkezik a lezárással kapcsolatban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei Igazgatósága részéről, azt haladéktalanul megosztja a lakossággal.

Hozzátette: reméli, hogy sikerül úgy elvégezni az útszakasz javítását, hogy a beruházónak és kivitelezőnek minél rövidebb ideig kelljen teljes útzárat eszközölniük. A faluvezető írásában azt is kifejtette: jelezte a beruházó felé, hogy a teljes zárás időben és anyagilag is rendkívül sok terhet ró az ott élőkre. Mint fogalmazott, az útzár miatti lakossági terhek csökkentését célzó javaslatait és felvetéseit pozitívan fogadták, azonban azok részleteiről csak a kivitelező kiválasztása után lehet érdemben tárgyalni és megoldást keresni.

„Bízom benne hogy sikerül a lehető legjobb megoldást megtalálni, bár nem lesz egyszerű feladat. Addig is kérem mindenki türelmét és együttműködését” – zárta sorait Tajti László polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában