Megnyitó

2024.06.08. 18:55

Mikszáth kiállítás nyílt Horpácson a felújítás után, minden korosztálynak szól (fotók)

Ünnepélyes keretek között nyitották meg szombaton Horpácson az új irodalomtörténeti látványosságot. Az emlékházban új Mikszáth kiállítás látogatható.

Hegedűs Henrik

Az eseményen Mikszáth Kálmán több tucatnyi hódolója jelent meg a kúria kertjében. Molnár Zoltán, Horpács polgármestere szólt először a hallgatósághoz, kiemelve, rendkívül büszke arra, hogy az elmúlt harminc esztendőben igazi irodalmi zarándokhellyé váltak, ugyanakkor egyre kevésbé tudták megfelelő színvonalon kiszolgálni a vendégeket, így nélkülözhetetlenné vált az épület felújítása. Három kerek évfordulóra is kitért: az első Mikszáth-kiállítás 1954-ben nyílt meg az ódon falak között, a fundus bejárata előtt a padon ülő Mikszáth szobrát, ifj. Szabó István alkotását 1999-ben, 25 éve avatták, míg az író százhúsz esztendeje, 1904-ben vásárolta meg a portát barátjától, Szontagh Páltól. Végezetül egy Mikszáth-idézettel fejezte be beszédét: „minden meséjével ráébreszt bennünket, kik is vagyunk valójában”.

Új tartalmak a kulturális múltidézésben

Dr. Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízott igazgatója arra tért ki, hogy Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szélesebb körűen, a reformkor és a Kiegyezés idejének irodalmi életét felölelően igyekeztek feltárni, megörökíteni és új tartalmakkal megtölteni a kulturális múltidézést, és ennek egyik markáns jele a horpácsi Mikszáth-kúria megújulása. A frissen kialakított tárlat pedig a huszonegyedik század igényeinek alapján, tudományos megalapozottsággal jött létre.

Mikszáth híres szobránál Balla Mihály mondott beszédet
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

Balla Mihály országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, Mikszáth Kálmán teljességében képviseli a palóc hitvallást és hagyományápolást, igazodási pontot jelent mindenki számára a magyar kultúra területén.

Mikszáth méltó helyén van

Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös elnöke a „Mikszáth a helyén van” mondat köré fogalmazta meg gondolatait, benne személyes élményekkel vegyítve abbeli örömét, mekkora jelentőséggel bír manapság egy irodalmi emlékhely felújítása, élettel való megtöltése, annak a jegyében, hogy okos, gondolkodó, nyitott olvasótábor ismerkedjen meg az új kiállítási anyaggal. A tárlat címe, A mesélő Mikszáth pedig arra utal, maga az írás tömény fantázia, és a jelen embere érdekes történeteket akar olvasni, érdekes előadásmódban. Végezetül dr. Fráter Zoltán, a kiállítás kurátora mutatta be részleteiben az érdeklődőknek a kúriában, milyen szempontok alapján állították össze az új tárlatot.

A megnyitóünnepségen Kövi Flóra palóc népdalokat énekelt, Pauer Csilla novellarészleteket olvasott fel, míg Dudás Dominik egy ritkán hallható Mikszáth-verset szavalt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában