Beruházás

2024.06.29. 14:44

Kezdődik a városháza felújítása Füleken, az önkormányzat 2,5 millió Eurót kapott rá

Fülek önkormányzata a városi hivatal felújítására több mint 2,5 millió euró támogatást szerzett, ami a város történetének egyik legmagasabb támogatását jelenti. Rövidesen kezdődik a munka.

Megtörtént a munkaterület átadása, középen Agócs Attila polgármester

Fotó: Beküldött

A beruházásnak köszönhetően az önkormányzat megőrzi az 1912-ből származó szecessziós történelmi épületet a jövő nemzedékek számára, minőségi környezetet biztosít a hivatal alkalmazottainak és ügyfeleinek. Rövidesen kezdődik az építkezés, emiatt a hivatal ideiglenesen kiköltözött a városházáról – írja portálunknak megküldött közleményében Fülek önkormányzata.

Kezdődik a városháza felújítása
Kezdődik a városháza felújítása Füleken.  A látványterv szerint az épület így néz majd ki
Fotó: Beküldött

Hozzátették: a sikeres projektnek köszönhetően a városháza történelmi épülete teljesen új külsőt kap. Az évek óta tartó állagromlás után átfogó rekonstrukción esik át, amely elsősorban az épület energiahatékonyságára összpontosít. Az építkezés miatt a teljes hivatalnak több hónapra ki kellett költöznie. „Nagyon örülünk, hogy nagy összegű támogatást sikerült szereznünk, és így megmenteni egy értékes épületet. Ez azonban átmeneti kényelmetlenséget jelent a munkatársainknak és az ügyfeleinknek. A hivatalnokok attól függően, hogy fogadnak-e ügyfeleket, vagy sem, más-más épületekbe költöztek – fejtette ki Agócs Attila polgármester.

Kezdődik a városháza felújítása, teljes körű lesz a kivitelezés

A városháza rekonstrukciójára a város valamivel több, mint 2,5 millió eurót kapott a Helyreállítási Tervből a Közlekedési Minisztérium Történelmi és műemlékvédelem alatt álló középületek helyreállítása című felhívására reagálva. A város mintegy 92 ezer Euróval finanszírozza a projektet saját költégvetéséből.

Amint azt a polgármester már korábban elmondta, a városháza az elmúlt években nem volt kielégítő műszaki állapotban. A falak feláztak, a tetőhéjazat széthullott, nem volt hatékony a fűtésrendszer, amelynek működtetése energetikai szempontból nagyon gazdaságtalan volt. Anderko Erika, a város stratégiai-fejlesztési alosztályának vezetője szerint a munkálatok során az épület külsejét és közműveit is átfogóan felújítják, intelligens technológiákat és környezettudatos megoldásokat alkalmazva. „A kültér tekintetében a terv teljes homlokzati felújítással számol, hagyományos, de szigetelő vakolattal, emellett szeretnénk megőrizni a homlokzat minden értékes díszítőelemét. Az évtizedek óta ázó falakat injektálással konzerváljuk majd. Az épület újabb része az udvar felől hőszigetelést kap” – sorolta Anderko Erika. 

Leromlott a 112 éves, szecessziós épület állaga napjainkra
Fotó: Beküldött

A munkálatok keretében teljesen felújítják a fűtésrendszert, az elektromos hálózatot, valamint légcserélővel ellátott szellőztető berendezést építenek be. Utóbbi biztosítja majd a folyamatos friss levegőt, az épület szellőzését, hűtését a nyári, fűtését a átmeneti hónapokban. 

A polgármester szerint a terv számol a smart technológiák használatával. Ezek egyik feladata garantálni a költségek csökkentését és az épület energiahatékonyságát. Portálunk a napokban számolt be arról, hogy a határmenti kapcsolatok életben tartásásra Fülekpüspöki temploma Szent László ereklyét kapott Ságújfalu egyházközségétől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában