2024.05.12. 12:48
Városközponti becsatlakozása is lesz az M2-es elkerülő útnak Rétságon
Már javában zajlanak az előkészületei az M2-es autóút magyar-szlovák államhatárig vezető északi irányú meghosszabbításának. Első körben a településeket elkerülő legfontosabb szakaszokat építik meg.
Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere nemrégiben a Hangadó című helyi havilap hasábjain adott tájékoztatást arról, hogy folyamatos egyeztetéseket tart a várost érintő elkerülő szakasz tervezésével kapcsolatban. A tárgyalások során sikerült elérnie, hogy a nyugat-nógrádi járási székhely központi része felé is legyen egy bevezető aszfaltcsík, hiszen ezt a település lakói is kifejezetten igénylik, illetve a közlekedési kényelmüket is szolgálja.
Hasonlóképpen az egyeztetések során megállapodtak abban is, hogy a Rétsághoz közigazgatásilag tartozó pusztaszántói tórendszernél nem közvetlenül a vízfelület mellett, hanem attól távolabb halad majd a kijelölt nyomvonal. Mezőfi Zoltán közlése alapján jelenleg a kiviteli tervek készülnek, amint további részletek birtokába jut, újból értesíti azokról a közvéleményt.
Szijjártó Péter: zajlanak a fejlesztési és a tervezési munkálatok
A külgazdasági és külügyminiszter a közelmúltban interjút adott portálunknak, és hangsúlyozta: a fejlesztés egyik legfontosabb eleme, hogy Rétságot elkerülje az egyre növekvő forgalom.
– A 2-es és a 22-es számú út vonatkozásában is zajlanak fejlesztési és tervezési munkálatok – fogalmazott Szijjártó Péter. – A kormányzat számon tartja a Budapestről szinte nyílegyenesen északra mutató közlekedési folyosót. Pontosan tudjuk, hogy az észak-déli közlekedési folyosók közül ez az, ahol még nagyon komoly adósságunk van a gyorsforgalmi úttá történő alakítás tekintetében. A legfontosabb, hogy a munkálatok a Rétság körüli elkerülővel kezdődjenek, aminek hamarosan neki is állunk.