Jégesőlegenda

A minap kedélyesen, magamban dalolgatva kerékpároztam a balassagyarmati főutcán, amikor az Ipoly Áruház elé érve a nevemet hallottam harsogva, és megpillantottam, hogy egy haverom lelkesen integetett felém, menjek oda hozzá egy pillanatra. Megálltam, és kíváncsiskodtam, mit akarhat tőlem. Odaérve azonnal kérdést szegezett felém: nem áztam-e el az előző esti zivatar miatt Őrhalomban. Közölte, nemrégen találkozott egy közös ismerősünkkel, aki arról beszélt, hogy közel egyórás, kegyetlen jégeső csapott le Hugyagra, ami ugyebár légvonalban csak alig két kilométerre található az otthonomtól. Így a vihart nekem is mindenképp észlelnem kellett.

Mondtam, nálunk semmi különös nem történt. Ugyan dörgött és villámlott rendesen, a kutyáim rövid ideig ijedten kaparták a teraszra nyíló ajtó oldalát, de nem volt komolyabb égi áldás, a tető sem ázott be ott, ahol néha pár csepp csorogni szokott a földre, az ereszcsatornából is alig csurgott ki víz. Miután megnyugtattam a házőrzőimet, minden visszatért a megszokott kerékvágásba, teljesen csendesen telt az éjszaka.

Nem tudom, honnan szedte ezt az értesülést a közös ismerős, semmiképp sem személyes helyszíni tapasztalatokra alapozhatott. Azt tudom, hogy rokonsága él Hugyagon, ők biztosan beszámolhattak a rájuk tört zivatarról, ám tudjuk jól, hogy minden történet „túltolható”. Mosolyogva állapítottam meg a testi épségemért és az ingatlanomért, meg derék állataimért aggódó haveromnak: kérem szépen, így születnek a legendák!