Választások 2024

2024.05.12. 12:12

Hat polgármesterjelölt verseng Romhányban

Érdekes küzdelem várható június 9-én, vasárnap a polgármesteri posztért Romhányban, hiszen hat jelölt is verseng az eddigi településvezető, Vezér Attila megüresedő székéért.

Hegedűs Henrik

A valamivel több, mint 2100 lakosú, nagy történelmi hagyományú nyugat-nógrádi községben idén 1803 felnőtt korú állampolgárt regisztrált rendszerébe a Nemzeti Választási Iroda, ez mintegy hetvennel kevesebb, mint 2019-ben. Öt évvel ezelőtt a választók ötven százaléka járult az urnákhoz.

A települést 2014 óta vezető Vezér Attila, aki egyébként a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének Nógrád vármegyei elnöke is, már hónapokkal ezelőtt bejelentette, mivel a jelenlegi ciklus alatt betöltötte hatvanötödik életévét, nem indul a címe megújításáért, a jövőben legfeljebb önkormányzati képviselőként kívánja szolgálni faluját.

Megüresedő helyére 2024-ben hat jelölt akad, mindannyian függetlenek. Közülük dr. Oreifig Aid öt éve is próbálkozott, akkor sikertelenül, míg Turi Tímea jelenleg is a testület tagja. Új név a palettán Urbán Renáta, Sarankó Gábor, Jónás Gergő, illetve Botschner Balázs Gábor.

Hasonlóképpen éles küzdelem várható a további hat képviselő-testületi helyért is, hiszen összesen huszonhat egyéni listás jelöltet vettek nyilvántartásba, ez pedig több, mint a szomszédos járási székhelyen, Rétságon indulók száma.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában