Magától értetődő?

Az életet sokszor magától értetődőnek érezzük. Főleg fiatalon. Reggel természetes, hogy kipihenten ébredünk, egy átmulatott éjszakát is szempillantás alatt kiheverünk. Minden testrészünk teszi a dolgát, nem fáj a derék, és lehet, hogy néhány fogunk már kezelésen esett át, de legalább még mind megvan. Számomra az első jele az öregedésnek az volt, amikor már nem tudtam délelőtt tízig aludni. Hozzászokik a szervezet a korai ébredéshez, túl a negyvenen elmondhatom: már hétvégén is vekker nélkül pattan ki a szemem.  

Esetemben a derékfájás is a suhanó éveket jelzi. Amíg húszévesen minden nehézség nélkül felkaptam egy fával megrakott kosarat, addig ma már nem állok neki egyedül a hatalmas cserépbe ültetett virágaimat elpakolni a téli szállásukra. Hiába az elővigyázatosság, elég egy óvatlan mozdulat és becsípődik valami. Aztán napokig forgolódok éjszakánként, mert a fájdalom nem hagy aludni. Egyre tudatosabban figyelek hát arra, hogy minél tovább jól érezzem magam a bőrömben. Már nem csak azért veszem le a teljes kiőrlésű kenyeret a polcról, hogy kevesebbet mutasson a mérleg. Igyekszem egészségesen étkezni, és igaz, hogy minden alkalommal hosszasan kell győzködni magamat, mielőtt testmozgásba fogok, mégis próbálom rendszeresen felhúzni a futócipőt. 

A legfontosabb mégis az: már nem zavar, ha nem ragyog mindig a ház, a folyamatos takarítás helyett a gyerekekkel társasozunk és kártyázunk inkább. Mert az élet nem magától értetődő...