Festészet

2023.10.08. 16:18

Víz és fény harmóniáját mutatja be a gyarmati kiállítás

Ruzics Csilla festőművész Személyes tér című kiállítása tekinthető meg a balassagyarmati Szerbtemplom Galériában.

Lukács Zsófia

A tárlat november 23-ig tekinthető meg a galériában

Fotó: Beküldött

A napokban nyílt tárlat Ruzics Csilla festményeiből az Ipoly-parti városban. – A művész 1974. október 23-án Budapesten született. 1999-től 2001-ig a budapesti Napút Szabad Művészeti Főiskola hallgatója volt, ahol mesterei Döbröntei Zoltán és Breznay András voltak. 2002-ben a Szent István Egyetem Táj- és Kertépítészeti Karán szerzett tájépítész-mérnök diplomát, de mindennapjait művészként éli: zenél, ír és fest. A közelmúltban nyert felvételt a hazai művészeti élet egyik rangos művészeti csoportosulásába, a Magyar Festők Társaságába – ismertette dr. Matits Ferenc művészettörténész.

Arra is kitért, hogy Ruzsics Csilla festészetében a természetből, illetve az emberi közösség viszonyaiból vett élményanyagok kerülnek feldolgozása. Jelen kiállításán is a víz és a fény viszonyainak harmóniába rendezett visszaadása került vizsgálódásainak, absztrakciójának középpontjába.  

– Legújabb alkotásait a városi tömegek mozgásának szenteli, amelyeken a fény-árnyék viszonyok hangsúlyos megjelenítésével tűnik ki. Ezekre a festményeire és kollázsaira a groteszkbe hajló, a húszas évek művészeti törekvéseit idéző ábrázolásmód a jellemző. Izgalmasak a térbe belógatott hátulról megvilágítható doboz-objektjei. Megkapóan elevenek a művész vibráló-hullámzó színekből létrehozott festményei – fogalmazott dr. Matits Ferenc.

A tárlat november 23-ig tekinthető meg a galériában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában