Tökfaragás

2023.10.23. 11:58

Egyre népszerűbb a Halloween Nógrádban is – színes programokkal készülnek a települések

Az utolsó pillanatban szerzik be a halloween-i tököket a salgótarjániak. Az óvodákban is egyre felkapottabb az ünnep.

Gordos Balázs

Salgótarján, Főtér. Hello Halloween.

Forrás: Nool

Amerikában az egyik legkedveltebb ünnep a Halloween, de már egyre népszerűbb a világ többi részén is. Magyarországon nem tekintjük piros betűs napnak, viszont a boltokban nálunk is megjelentek és elterjedtek a Halloween-tökök. Így van ez Salgótarjánban is, ahol egy helyi zöldséges tulajdonosa elmondta, hogy náluk nem emelkedett az élénk színű zöldség ára a tavalyi évhez képest.

Zomboriné Mellik Henrietta kiemelte: a vevők idén is – csak úgy, mint tavaly – az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást.

– A fiatalok, valamint a kisgyermekes családok keresik inkább ezt az árút, az idősebb korosztály nem nagyon vásárolja – hangsúlyozta Zomboriné Mellik Henrietta.

Az is megállapítható egyébként, hogy a salgótarjáni zöldségesekben majd 50 százalékkal olcsóbban szerezhetőek be a halloween-i tökök, mint egy közeli hipermarketben.

A salgótarjáni óvodákban is megemlékeznek az ünnepről. – Házilag elkészített öltözetben fogunk jelmezes felvonulást tartani az intézmény gyermekeinek, valamint a tökfaragás rejtelmeibe is beavatjuk majd a kicsiket – fogalmazott az egyik óvoda munkatársa.

A vármegye több települése is színes programokkal készül Halloween-ra. Ebben az évben is rendeznek majd október 28-án, szombaton Halloween party-t Bátonyterenyén, a Városház téren, ahol bűvész-show is megörvendezteti majd a vendégeket. Korábban már beszámoltunk arról, hogy október 31-én, kedden 15 órától pedig Szécsényben szerveznek programokat Tök jó délután címmel, ahol tökfaragásban is összemérhetik kreativitásukat a versenyzők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában