Teljes odaadással látja el munkáját a pásztói kórház igazgatója

– Mikor és miért döntött úgy hogy orvos lesz?
– 18 éves koromban döntöttem úgy, hogy orvos leszek. Egyik nap arra ébredtem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, majd bejelentettem a szüleimnek, hogy orvosi egyetemre szeretnék jelentkezni. Meglepődtek, hiszen azelőtt sosem mondtam. Innentől kezdve tudatosan készültem az orvosi pályára és így kerültem Szegedre. A gyakorlaton egy sebész doktortól tanultam és ő fertőzött meg a sebészettel. Annyira megtetszett ez a pálya, hogy tudtam, én csak sebész akarok lenni. Érdekes egyébként mert előtte mindig idegenkedtem a vértől, de ez aztán megszűnt.

– Hogyan kezdődött a karrierje?
– 32 évvel ezelőtt szereztem meg a diplomámat. Azóta rengeteget változott a világ. Akkoriban még szinte minden kórházban telt ház volt, nehéz volt állást találni. Jók voltak a tanulmányaim és több pályázatot is beadtam több intézménybe is, de egyik sem sebész szakma volt én pedig mindenképp ezzel akartam foglalkozni. Végül Szolnokon a sürgősségi osztályra kerültem, mint sebész, majd az érsebészeti és mellkassebészeti osztályon is tevékenykedtem és ott szereztem szakvizsgát. Végül egy idő után úgy döntöttem, hogy munkahelyet váltok és a mezőtúri városi kórházba kerültem, ahol megtanultam operálni is már, sokat fejlődtem és tanultam itt. Igazából azt gondolom, hogy ebben a kórházban tudott kibontakozni a sebészeti karrierem.

– Emlékszik az első műtétjére?
– Félelemmel. Először attól féltem, hogy nehogy kárt okozzak akárcsak egy betegnek, hogy valami olyat vágjak át, ami később károsodást okozhat. Hiába ismeri az ember az anatómiát, mégis okozhat sérülést. Sokáig volt bennem ez a félelem, de egy idő múlva letudtam vetkőzni. Az első munkahelyemen pedig a sürgősségi osztályon, nagyon széles spektrumával tudtam találkozni az eseteknek. Utána, ha az életem során találkoztam valami nem várt eseménnyel, vagy rendkívüli dologgal nem okozott gondot, és nem magamba roskadva adtam, hanem a problémának a megoldása volt mindig az az elsődleges szempont.

– Hogyan került Pásztóra?
– Úgy éreztem egy idő után a mezőtúri kórházban, hogy elmaradtak az infrastrukturális fejlesztések és, hogy az addigra megszerzett tudásommal tapasztalatommal nincs további fejlődési lehetőségem ott. Mindenképp változtatni szerettem volna, így 2003-ban láttam egy álláshirdetést, miszerint a pásztói kórház sebészeti osztályára kerestek orvost, így ide költöztünk. Ebben az időszakban igyekeztem képezni is magamat, így a sebészet mellett a gasztroenterológiai szakvizsgát is szereztem.

– Nem sokkal később pedig a Margit Kórház igazgatójának választották...
– 2006-ban az intézmény orvosigazgató nélkül maradt és az akkori főigazgató, Éles János bennem látott lehetőséget, úgyhogy orvos igazgatói kinevezés megbízással tiszteltek meg. Ezután a főigazgató úr elment nyári szabadságra és olyan betegség ütött rajta ki, ami miatt nem tudott visszajönni, így szeptembertől a pásztói kórház itt maradt igazgató nélkül. Az akkori város vezetése meghirdette az állást, végül bizalmat szavaztak nekem.

– Hogyan érzi magát Pásztón?
– A feleségem először idegenkedett a költözéstől. Úgy érezte az ország fejlettebb régiójába kellene költöznünk, ahol több a lehetőség. Végül nagyon örültünk, hogy ide jöttünk. Feleségem és én is egyébként az Alföldről származunk, de, amikor meglátjuk a Mátra vonulatát már a közérzetünk is más és azt érezzük, haza jövünk. Itt nagyon szép a környezet, friss levegőt szívhatunk, az ablakon keresztül a hegyeket láthatjuk és az erdőt, de ha szükséges, akkor a főváros is közel van. Mindez sok feltöltődést ad.

– Mit jelent a számára orvosnak lenni?
– Ez egy hivatás, mindig is így tekintettem rá. Lényegesen több, mint egy szakma, amely során minden cselekedetünkkel, mindig a beteg érdekét szem előtt tartva a legjobbat kell hozni és biztosítani. Természetesen az ember olykor hibázik. Nincs olyan, aki ne hibázna, vagy tévedne az életében, ugyanakkor, ha valaki lelkiismeretes és alapos, akkor a hibáját észreveszi és így van mód és lehetőség korrigálni. Ez pedig nagyon fontos.

– Volt esetleg az elmúlt évek során olyan eset, amely megviselte?
– Természetesen. Ami igazából megrendíti az embert, az a haláleset, főleg, amikor már egy gyermeken nem lehet segíteni, vagy ismerősön. A orvos és az egészségügyi dolgozó is érző ember és fontos a mi szakmánkban, hogy legyen megfelelő empátiás készség, de nem szabad túlságosan sem beleélni magunkat egy adott szituációba, mert akkor lelkileg tönkre megy.

– Hogyan tudja feldolgozni a látottakat?
– Azt gondolom, ha az ember képes és alkalmas arra, hogy saját maga rendezi a gondolatait, dolgait, akkor nincs gond. Nálam szerencsére ez működik, de vannak, akiknek külső segítséget kell igénybe venniük, és kibeszélni magukból.

– Van olyan szép emlék, amelyet örömmel idéz fel a mai napig?
– Nagyon sok minden történt az elmúlt 30 évben. Jó érzés, amikor egy beteg meggyógyul, de arra is volt példa, hogy valaki az én munkámnak köszönhetően maradt életben. Sok ilyen eset volt, és ezek mindegyike jó érzéssel tölt el. Az is sikernek számít ugyanakkor, ha egy betegséget megtudunk előzni, például egy vastagbél daganatot azzal, hogy a tükrözés során észrevesszük a polipot, majd eltávolítjuk azt. Ez is egy sikertörténet.

– Nemrégiben elismerést vehetett át Pásztó önkormányzatától…
– Igen és nagyon jól esett. Ezek az elismerések viszont személyre szabottak, ugyanakkor fontos elmondani, hogy ez az itt dolgozó 250 ember érdeme is. A most kapott elismerést valamennyiünkének érzem.

– Ha éppen nem betegeket gyógyít, mivel foglalkozik szívesen szabadidejében?
– Sportvadász vagyok, amely már 24 éve van jelen az életemben. Mostanában leginkább a vad megfigyelésével, etetésével és gondozásával, valamint a gazdálkodással szeretek foglalkozni. A másik nagy szenvedélyem pedig a kertészkedés. Mindkettőt nagyon szeretem és így találom meg a módját annak, hogy munka után regenerálódjak. Ilyenkor megszűnik létezni a tér és az idő.

– Hogyan tudja a munkát és a magánéletet összeegyeztetni?
– Világéletemben keveset aludtam. Már reggel fél hatkor kezdek dolgozni. A betegellátás teljes odafigyelést és odaadást igényel, majd ezt követően ellátom a vezetői feladatokat, de ennek igazából sosincs vége. Munkahelyen kívül is sokan keresnek fel, tehát nem csak az irodában dolgozok. Ez sokkal összetettebb dolog, de szívesen teszem mindezt. Bármit is csinálok az életemben, az szívvel-lélekkel és teljes odaadással teszem. Amennyiben valami nem tetszik, akkor pedig változtatok rajta.

– Mik a tervei?
– Úgy gondolom, hogy a jelenleginél egy hatékonyabb, még jobb és betegcentrikusabb ellátást lehet szervezni és, amennyiben továbbra is élvezem a bizalmat, akkor szívesen részt veszek benne. Vannak továbbá elképzeléseim a betegellátás és a szervezés, a tervezés irányában. Elkötelezett vagyok amellett, hogy a betegbiztonságot minél jobban fokozni kell és a betegeket ki kell szolgálni.