Rohanó idő

Amíg gyerekek vagyunk, úgy érezzük, hogy a napok csak vánszorognak, főleg, amelyeket az iskolapadban töltünk. A tanórák percei lassan peregnek, a vakáció napjai azonban szinte elillannak. Siettetnénk az időt, hogy mielőbb felnőttek lehessünk és végre azt csináljuk, amit csak akarunk. Senki se mondja meg, hova mehetünk, hányra érjünk haza, mit vegyünk fel. Amikor betöltjük a tizennyolcadik életévünket, úgy érezzük, hogy miénk a világ, bármit elérhetünk, amit szeretnénk. Elhisszük, hogy megvalósíthatunk mindent, amire vágyunk, előttünk áll még az egész élet. Aztán munkába állunk, családunk lesz, és a napok már nemcsak csoszognak, hanem hihetetlen gyorsasággal illannak tova. 

Sokszor csak kapkodom a fejem, hiszen még csak most koccintottunk az új esztendőre, és máris a karácsonyi ajándékokon törhetjük a fejünket. Olyan gyorsan telnek az évek, egyik születésnap követi a másikat. Mégis minden reggel, amior munkába indulunk, a délutánt várjuk, hétfőn szeretnénk, ha már péntek lenne. Télen a nyári vakáció után áhítozunk, a forró hónapokban pedig hógolyózni szeretnénk. A közösségi oldalon egy elgondolkodtató mondatra bukkantam nemrég. A lényege az volt: ne sürgessük az időt, mert minden nappal, ami eltelik, az életünkből is eltűnik 24 óra. Amíg fiatalok vagyunk, amíg vannak céljaink, eszünkbe se jut, hogy bizony egyszer elfogynak a napok. Nekem egyre gyakrabban fordul meg a fejemben: lehet, hogy már a B oldal pörög?