Környezetvédelem

2023.09.14. 14:18

Óvodások segédkeztek a faültetésben a rétsági bölcsőde udvarán

Több részletben ültették el az Országfásítási Program keretében kapott csemetéket Rétság területén. A bölcsőde udvarán csütörtök délelőtt a város óvodásai is segédkeztek a munkálatokban.

Hegedűs Henrik

Nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába a gyerekek

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Henrik

A nyugat-nógrádi járási székhely önkormányzata idén csatlakozott az Agrárminisztérium fásítási és erdősítési programjához, amelynek célja, hogy 2030-ig bezárólag hazánk területének legalább 27 százalékát tegyék ki az erdővel és a fával borított részek. Ennek keretében a tízezer lélekszámnál kisebb lakosságú települések igényelhettek telepítendő növényeket.

Kezdeményezésemre Rétság is jelentkezett erre a programra, amit támogatott a képviselő-testület teljes tagsága, és nagy örömünkre harminc darab gömb szivarfát nyertünk a pályázaton – adott részletes tájékoztatást Bakó Mónika képviselő.  A csemeték elhelyezésére négy pontot jelöltünk ki, a temetőt, a KRESZ-parkot, a Mindszenty-Pallavicini emlékművet, valamint a hamarosan átadandó bölcsőde udvarát. Ez utóbbi helyre elhívtuk a város óvodásait is, hogy egyrészt közreműködjenek a fák telepítésében, másfelől pedig hasznos ismeretekkel is gazdagodjanak, ezáltal érzékenyítve őket a tudatosabb környezetvédelemre.

A csütörtök délelőtti ültetés alkalmával a gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. Mindeközben az önkormányzat munkatársai a földlabdával ellátott csemetéket beállították a pontosan kimért lyukakba, az apróságok pedig lapátot és gereblyét a kezükbe ragadva segédkeztek a tevékenységben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában