Ott segít, ahol tud – elismerték a salgótarjáni szerparancsnok áldozatos munkáját

– Mikor döntött úgy, hogy tűzoltó lesz?
– 1999-ben a katonai besorozáskor alkalmam nyílt arra, hogy a pásztói tűzoltóságon töltsem le a katonai időmet polgári szolgálatként, én pedig éltem a lehetőséggel. Így sikerült megismerkednem a szakmával, a tűzoltósággal. Jól éreztem magam és úgy gondolom, meg voltak elégedve velem, ugyanis később elküldtek egy salgótarjáni iskolába, amelyet sikeresen elvégeztem. Utána Hajdúböszörményben is képeztem magam, majd 2005-ben jelentkeztem a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra, ahová fel is vettek.

– Milyen feladatokat látott el? 
–  Eleinte vonulós tűzoltó voltam, majd ezt követte egy technikus képzés, 2009 óta pedig szerparancsnokként teljesítek szolgálatot. Ez azt jelenti tulajdonképpen, hogy vonuláskor a járművön lévő embereknek a vezetését és irányítását végzem, illetve bent a laktanyában is feladatokat látok el.

– Mit jelent önnek ez a szakma?
– Azt hiszem, az elmúlt 23 év elmond mindent. Sok olyan dolog van itt, amely előre visz. Egy káresetnél kreatívnak kell lenni, hiszen fontos, hogy egy-egy bevetésnél minél kevesebb rombolást végezzünk. 

– Hogyan dolgozza fel a megrázó eseteket?
– Sok-sok káresetnél voltam már, köztük több halálosnál is. Persze megviseli az embert, de itt a munkahelyen mindig beszélünk róla, akár napokig is. Az segít, ha beszélünk az érzéseinkről.

– Volt olyan eset, amely szakmailag nagy kihívást jelentett?
– Emlékszem, hogy busszal ütközött egy személyautó. Itt nem is maga a feladat elvégzése volt nehéz, hanem az, hogy gyorsan kellett dolgozni és fejben is nagyon ott kellett lenni, hiszen minden egyes mozzanat számított. Tűzeseteknél pedig talán azt emelném ki, amikor a méhtelepen volt tűz, amely kicsinek indult, de végül 10 órán át dolgoztunk.

– Volt meglepő riasztás?
– Egy alkalommal hajnal fél egykor kaptunk riasztást, hogy Salgótarjánban egy ember beszorult egy biciklibe. Értetlenül álltunk az eset előtt, el nem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett. Amikor kiérkeztünk a helyszínre, láttuk, hogy a bejelentés valós. Az ember feje a váz és az ülés közé szorult be, számunkra is rejtélyes módon, ám végül sikerült őt kiszabadítani. Ezt a mai napig emlegetjük.

– Hogyan tudja a magánéletet és a munkáját összeegyeztetni?
– Kíváncsiak otthon mindig, hogy mi történik, milyen esetekhez vonulunk. Mindent megbeszélhetek a családommal, hiszen jobb magunkból kiadni a történteket. Szerencsére mindez nem terheli őket meg.

– Ön szerint az emberek megbecsülik a tűzoltókat?
– Attól nagyobb elismerés nincs, amikor segítenünk egy bajbajutotton, neki pedig az az első mondata az, hogy maga nagyon jó ember. Azt tapasztalom, hogy hálásak az emberek a munkánkért.

– Nemrégiben elismerést vehetett át kimagasló munkájáért.
– Nagyon örültem neki, hiszen ez egy pozitív visszajelzés volt a munkámról. Egyszer már kaptam korábban elismerést, egy Nagyorosziban történt káresetnél végzett tevékenységemért.