2023.07.30. 10:58
Könyvek sorát készíti el önszorgalomból a salgótarjáni nyomdász – több díjat is átvehetett már
A nyomdász múltú Praznovszky Miklós az utóbbi években hódol a könyvkiadás gyakorlatának.
Praznovszky Miklós (balra) éppen díjat vesz át
Forrás: Beküldött fotó
Dr. Praznovszky Mihály a Veszprém melletti Nemesvámoson élő, egykori múzeum- és könyvtárigazgató, irodalomtörténész neve – főként Mikszáth-, Madách-, Krúdy- és más kutatásai, tanulmányai, gyorsan szaporodó saját könyvei alapján – jól ismert és elismert itt a szülőföldjén, de szerte az országban, sőt határainkon túl is. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a szintén nyugállományú testvére, a változatlanul helyi lakos, nyomdász múltú Praznovszky Miklós az utóbbi években ugyancsak hódol a könyvkiadás gyakorlatának.
A Nógrádhoz kötődő, önszorgalomból készített összeállításaival, bibliográfiáival sorra nyeri a díjakat a Nagy Iván honismereti pályázatokon, de az éppen aktuális témákban – például Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulója, Petőfi és Madách születésének bicentenáriuma –, ha csekély példányszámban is, de folyamatosan publikál.
A Palócföld közelmúltban megjelent idei első, dupla terjedelmű, az alkalomhoz méltó száma a Madách-évforduló jegyében fogant éppen Praznovszky Mihály önként vállalt főszerkesztésével. A Kultuszjelenségek című rovatban helyet kapott Praznovszky Miklós Madách Imre jubiláris születésnapjai című írása is. Ebben idéz az Új Nemzedék 1923. október 16-i, a Szabad Nép 1948. január 9-i, a Nógrád 1973. január 17-i, a Nógrád Megyei Hírlap 1998. január 17-i számaiból és a Felvidék ma című internetes portál idei, január 20-i számából is.