Ébrenlét

Tapasztalataim szerint az idő múlásával az ember egészen másképp áll egy-egy kérdéskörhöz. Például évekkel ezelőtt még egyetértettem volna azzal, hogy semmiféle problémát nem okoz az, ha egy buli kicsit átnyúlik a hajnali órákba. Ellenben manapság már a legfontosabb esti programomnak a pihenést tartom. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy szívem szerint visszamennék egészen kisgyermekkoromig, amikor még „kötelező” volt az ebéd utáni alvás, és a pizsamaosztás időpontja is este kilenc óra körül volt esedékes. Ha akkor tudtam volna, hogy néhány évtized után mennyire értékesnek érzek majd minden, a pihenésre fordított időt, biztos kevesebbet hisztizek a szüleimmel.

A fentiekből kiindulva talán érthető, hogy amikor a napokban szembe jött velem egy esti program lehetősége, elég alaposan fontolóra vettem, hogy szeretnék-e részt venni rajta. Végül hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy akármennyire is kései az esemény, egy éjszakai libegőzést már csak nem hagyok ki, legfeljebb másnap álmosabb leszek a szokásosnál. Attól kicsit féltem azért, hogy nehogy végigásítozzam a „kalandot”, de szerencsére ilyesmiről szó sem volt. A percek észrevétlenül suhantak, miközben a levegőben ülve körülvett a sötétség, és csodáltam a távolban elterülő város ragyogó fényeit. Summa summarum: egy pillanatra sem bántam meg, hogy az emlékeim sorát egy ilyen éjszakai élménnyel is gazdagítottam, átléptem a komfortzónám küszöbét és az átaludt óráim rovására hagytam nyerni a kíváncsiságom.