Az idő múlása könyörtelen

A napokban beszélgettünk arról a barátaimmal, hogy a vízilabda-válogatott keretből fogynak azok a játékosok, akiket ismerek és ez biztos annak tudható be, hogy öregszem. 

Az olimpiai bajnokcsapatot talán sosem felejtem el és azt a pillanatot sem, amikor kiderült, hogy egyikük éppen a szomszédom lesz évekig. Egy liftbe szálltunk be, ő hozott még pár dobozt is, én persze tudtam, hogy ő ki, valószínűleg úgy bámultam rá, mint borjú az új kapura. Aztán jót nevettünk azon, hogy majdnem hazáig követtem, majd számtalan meccs, jó szomszédi viszony lett belőle, neki még a hangos bulikat is elnéztem – főleg, ha meghívott –, amíg Egerbe nem igazolt.