Nógrádi katarzis – egy héttel később még mindig hatnak a Szentatya szavai

Mit láttunk a pápalátogatáson? Vatikáni színekben pompázó virágkompozíciókat, szívünknek oly kedves magyar színeket, ezreket mindenfelé, papságot és híveket, megtöltött templomokat és tereket, közösen imádkozókat.

S mit kaptunk mindettől? Kegyelmet, sok-sok szeretetet, békét és hálát. Az idős egyházi vezető minden szavából és mozdulatából a felénk jövő hála érződött ki. Ahogy leszállt a repülőről és az állami vezetők fogadták, már látszódott a Szentatya arcán, hogy tudja: jó helyre érkezett. Örömmel és igaz magyar szavakkal köszöntötték, úgy, ahogyan mi üdvözöljük a hozzánk térő vendégeket évezredek óta: Isten hozta! A további programok, a találkozások, a köszöntések és a beszédek mind a látogatás fontosságát, a tiszteletet, az örömöt, a békét, a szeretetet és a hálát fogalmazták meg mindhárom nap. Sem a jelenlévőknél, sem pedig az eseményt a képernyőn követőknél nem maradt szem szárazon, amikor hazánk első embere, Novák Katalin beszélt – szívből és őszintén a jelenlegi háborús helyzetről, a béke fontosságáról és a kereszténységünkről. Beszédében mindannyiunk békeüzenetét és kérését tolmácsolta a katolikus egyházfőnek. A Szentatya válasza, melyben hazánkat a szentek földjének nevezte, régi időket idézett vissza, az Árpád-kortól napjainkig, külön kiemelve a XX. századi magyarság vértanúit, az ateista-kommunista időszak szentéletű hitvallóit.

Csodálatos pillanat volt, amikor az államalapító első szent királyunk, Szent István király ereklyéjét, a Szent Jobbot kivették ereklyetartójából és a Pápa kezébe adták, aki megcsókolta azt – ezzel pedig, ezt óhatatlanul éreztük: megcsókolt minden magyar embert, akárhol is éljen a nagyvilágban. Hiszen Szent István épségben maradt jobbja minden magyar felett őrködik ma is, szerte a Kárpát-medencében. Ezt a Pápa pontosan jól tudta, mivel korábban már többször is járt magyar földön. Jó volt hallani, hogy a Pápa több helyen is kiemelte a határon túli magyarokat, akik az elszakított országrészeken élnek, de nemzetünkhöz tartoznak, a magyarságnak szóló sorai nekik is szóltak természetesen.

Számomra meghatározó pillanat maradt a pápai szentmise is. Öröm volt látni a hömpölygő embertömeget az utóbbi időkben ideológiailag nagyon is eltévedt főváros utcáin, a magyar zászlókat, helynévtáblákat, köztük a nógrádiakat is, akik áldozatos szervezéssel eljutottak a pápai szentmisére. Amikor a két himnusz elhangzott, a kivonulás a régi katolikus himnusz, a Boldogasszony soraira történt, ám a Szentatya nem ment ki, hanem megállt a pápai oltár mellett található Mária-kegykép előtt és imádkozott. A Szentatya – mintha értette volna az ének-imádság sorait: „Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról” – állt a kegykép előtt, miközben a mögötte lévő tízezrek és a közvetítésbe bekapcsolódók e sorokat imádkozták, Vele együtt, az egyház legnagyobb vezetőjével.

Ez a három kegyelmi nap erőt kell, hogy adjon a magyarság számára, hogy a következőkben is nemzetünket építse és újult erővel indulhasson neki a holnapnak, ami a tegnapban gyökerezik, a múltban, amiből táplálkoznunk kell. Kívánom, hogy éljük újra ezeket a napokat, keressük meg a számunkra szóló üzenetet belőle és építsük be mindennapjaink sorába. És sose felejtsük el nemzeti imádságunkat, amit a pápa is többször idézett: „Isten, áldd meg a magyart!”.