Hivatássá vált az álom: évtizedek óta betegeket ápol a salgótarjáni főnővér

– Mikor és miért döntött úgy, hogy az egészségügy mellett kötelezi el magát? 
– Ugyan nem tudatosan, de egészen kicsi gyermekkoromtól a gyógyításra készültem. Már az óvodában is mindig a játékbabákat és plüssmackókat ápoltam, bekötöztem a sebeiket és adagoltam a gyógyszereiket. Édesanyám elmondása szerint én magam is gyakran betegeskedtem, így sokat megfordultunk a gyermekorvosnál. Mindig csodáltam az ott folyó munkát. Már akkor kijelentettem, hogy én is az egészségügyben fogok majd tevékenykedni, és ezt az álmomat sikerült is valóra váltanom. Igaz nem orvos lettem, de ápolóként igyekszem megkönnyíteni a betegek mindennapjait. 

– Más lehetőség nem is merült fel önben a pályaválasztás kapcsán? 
– Megfordult a fejemben a vendéglátás is, mert mindenképpen olyan területen szerettem volna dolgozni, ahol emberekkel foglalkozhatok. Azonban amikor nyolcadikban arról kellett dönteni, hogy melyik középiskolába adom be a továbbtanuláshoz szükséges papírokat, már egyértelmű volt, hogy az egészségügy az én utam. Így az egészségügyi szakközép- és szakiskolába jelentkeztem. Csalódás volt ugyan, hogy helyhiány miatt csak a szakiskolába vettek fel, így azt követően érettségiztem. Az elmúlt években pedig több tanfolyamot is elvégeztem. 

– A középiskolát követően a megyei kórházban helyezkedett el? 
– Egy szociális otthonban kezdtem dolgozni. Az idősekkel való törődés mindig közel állt hozzám. Azonban miután férjhez mentem és megszülettek a gyermekeim, már a salgótarjáni kórház belgyógyászati utókezelő osztályán helyezkedtem el. Azóta szinte folyamatosan, már 37 éve ezen az osztályon tevékenykedek. Ápolóként kezdtem itt dolgozni, majd főnővér-helyettes lettem, 2018 óta vagyok fő­nővér. 

– Hányan látják el az osztályon kezelt betegeket? 
– Közel 30 ember tesz meg mindent az osztályon azokért a betegekért, akik aktív kezelésüket követően kerülnek ide, mivel valamilyen okból még nem térhetnek haza az otthonukba. Három részlegen 59 ágy áll a rendelkezésükre azoknak a pácienseknek, akik teljes ellátást igényelnek a nap 24 órájában. Személyes higiéniájukban, a tisztálkodásban, az étkezésben, a mozgásban és környezetük rendben tartásában is segítségre szorulnak. Mindez szintén nagyon fontos az orvosi terápia mellett. Ahhoz, hogy a betegek jobban érezzék magukat, kell egy kis plusz, egy mosoly, egy jó szó. Büszke vagyok az osztály dolgozóira, akik minden nehézség és kihívás ellenére is igyekeznek szebbé tenni a betegek mindennapjait. Türelmesek, kitartóak annak ellenére, hogy az itt folyó munka mind fizikailag, mind lelkileg és pszichésen is megterhelő. 

– A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ­Nógrád Vármegyei Területi Szervezetének szakmai díjára a kórház menedzsmentje jelölte. Mit szólt az elismeréshez? 
– Meglepődtem, mivel nem számítottam az ­elismerésre, ugyanakkor természetesen nagyon jólesett. Megerősített abban, hogy jó úton járok, jól tettem, hogy ezt a foglalkozást választottam. Számomra ez igazából nem is munka, hanem hivatás. Az elmúlt hosszú évek alatt egyszer sem vágytam más területre. Szeretem ezt a munkát végezni, sosem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam. Vannak ugyan kihívások és nehezebb időszakok, de ha újra kéne kezdeni az éltemet, akkor is ezt az utat választanám. 

– Mit szólt a környezete a díjhoz? 
– Az osztály dolgozói is gratuláltak az oklevélhez, büszkék rám, de ez fordítva is igaz. A munkájuk nélkül ugyanis én sem tudnám ilyen minőségben végezni a feladataimat. Az egészségügy csapatmunka, csakis egymást támogatva lehet megoldani a felmerülő nehézségeket. Hálás vagyok a kollégáim támogatásáért és az együttműködésért, amivel minden esetben sikerül választ adni a felmerülő kihívásokra.