Pályázat

2023.02.20. 17:19

Átadták a másfél milliárd forintból teljesen felújított varsányi iskolát

A Balassagyarmati Tankerületi Központ 1,5 milliárd forint pályázati forrásból valósította meg a Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola teljes felújítását. A diákok már decemberben birtokba vehették a korszerű épületet, az ünnepélyes átadót hétfőn tartották dr. Rétvári Bence és dr. Maruzsa Zoltán államtitkár jelenlétében.

Ember-Lukács Zsófia

Az iskolát dr. Rétvári Bence és dr. Maruzsa Zoltán államtitkár jelenlétében adták át

Forrás: Nool

Fotó: Ember-Lukács Zsófia

Jusztin Klaudia, az iskola igazgatója az átadón elmondta: a felújítás egy új kezdetet jelent az iskola számára, ahol a jelenkori elvárások szerint tanulhatnak a gyermekek. Ezt követően Kanyó Judit, Varsány polgármestere beszélt az intézmény helyzetéről,  majd köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a projekt megvalósításán dolgozott.  

Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója kiemelte: az időközben megemelkedett árak miatt plusz forrásra volt szükség a felújításhoz, amelyet uniós forrásból és hazai többlettámogatásból fedeztek.

Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ elnöke kiemelte: 3,4 milliárd forintot költöttek a tankerületnél arra, hogy az iskolák fennmaradhassanak, bővüljön az infrastruktúra és az eszközpark.

Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy mai világunkban az iskola egy olyan küzdőtér, ahol a legsérülékenyebb korosztály fejlődik. – Bízom benne, hogy egy olyan támogató felkészülést tudnak a tanárok nyújtani a diákoknak, amivel megállhatják a helyüket az életben. A fejlesztési programokkal ezt próbáljuk támogatni – tette hozzá a honatya.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt hangsúlyozta: egy országos léptékű beruházás, ami Varsányban megvalósult. Hozzátette, hogy a kialakult nehéz helyzet ellenére is be tudnak fejezni minden elkezdett beruházást az iskolaközpontoknál. 

Dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár az átadón kitért a beruházás eredményeire. 

– Üzenet értéke van annak, hogy Varsányban lett egy korszerű, 21. századi, a következő generációkat mind nagyságában, mind technikai felszereltségében kiszolgáló iskola. Igyekszünk minden gyerek számára ugyanazt az oktatást kínálni, éljen az ország bármely pontján, térségében – tette hozzá az államtitkár. 

Az átadó ünnepséget az iskola néptáncos diákjai színesítették
Fotós: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

Beszédében kitért a tanárok és hátrányos helyzetű régiókban dolgozó tanárok béremelési rendszerére is, s arra is, hogy hetvenöt százalékkel emelik a fizetéseket. Elmondta, hogy korábbi egyeztetések alapján mindenki egyet értett abban, hogy legyen egy olyan szemléletváltás a magyar oktatásban, ahol az egyéni teljesítmény is befolyásolja majd a pedagógusok bérét. Ez egy évtizedes hagyomány megváltoztatását jelentené, valamint a fiatalokra is ösztönzőleg hatna.

Az átadó ünnepséget az iskola diákjai néptáncos előadással színesítették. A beszédeket követően megáldották és körbejárták az új intézményt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában