Szent Erzsébet-díjjal ismerték el a karancssági karitászcsoport vezetőjét

A Kis Szent Teréz Missziós Ház a falu egyik eldugott utcájában, a kápolnával szemben található. A kívül-belül szépen felújított épületben serény munka folyik. A Váci egyházmegye foglalkoztatja itt a helyieket, vesszőből alkotják az ügyes asszonykezek a különböző használati tárgyakat. Szebbnél szebb kosarak készülnek, de vannak, akik a fóliasátrak utolsó termését, a kapor levelét szárítják. Oláh Borbála, a karitászcsoport vezetője felügyeli a műveletet, de nem főnökként utasítja a dolgozókat. Szinte családias itt a hangulat, jókedvű beszélgetés mellett teszik a dolgukat, közben tea fő a tűzhelyen. A házhoz szegődött szürke macska gyakran besurran a meleg helyiségbe.

– Mindig közösségi ember voltam, már gyermekként is magam köré gyűjtöttem a társaimat. Fiatalon mentem férjhez, három gyermekünk született, akik mára kirepültek. Az üvegcsiszoló szakmámban egyáltalán nem dolgoztam, azonban miután édesanya lettem újra tanulni kezdtem. Leérettségiztem és több képesítést is szereztem, legutóbb uniós pályázatírói szakképesítést – vág bele történetébe Oláh Borbála. – A gyerekeimnek köszönhetően, szintén felnőtt fejjel kerültem ismét közel az egyházhoz. Ők szívesen mentek templomba és kíváncsi lettem, hogy miért szeretnek oda járni. Az én életemben is ismét fontos helyet kapott a hit, 2004-ben sekrestyés lettem.

Az akkori plébános kezdeményezésére heti rendszerességgel tartottak gyerekfoglalkozásokat a plébánia épületében. Így került a fiatalokról való gondoskodás, a velük való foglalkozás központi helyre Borbála életében, ami azóta is folyamatos. Úgy véli, hogy a gyermekeknek a vallási közösséghez való tartozás fontos irányt jelenthet és olyan értékrend alakul ki az által, ami biztos muníciót, állandó hátteret nyújthat számukra. Ebben az időben csatlakozott a Szentjánosbogár Közösséghez is, ami egy budapesti központú, jezsuita lelkületű, gyermekek táboroztatásával foglalkozó kezdeményezés.

– Ez a lehetőség kinyitotta a kapukat számunkra, az ország szinte minden pontjára eljutottunk a karancssági és a környező egyházközségek gyermekeivel. Természetesen mi is helyet biztosítunk a hozzánk érkezőknek, nemcsak a falunkban, hanem Pilinyben és Ságújfaluban is – meséli Borbála, aki azt is elmondta, hogy 2011-ben egy újabb lehetőség adódott számára. 

A Váci egyházmegye szamaritánus központja Ságújfaluban, Szalmatercsen és Karancsságon családi napközik kialakítását kezdeményezte. Borbála is saját otthonában fogadta iskola után a gyermekeket, heten voltak egy csoportban. Ebéddel várta a kicsiket, majd tanulással és felzárkóztatással telt a délután. Komoly sikerélményeket értek el, volt olyan diák, aki ennek köszönhetően kerülte el az évismétlést, de tanulmányi versenyeken is sikeresen szerepeltek, komolyan összetartottak az ide járó tanulók. 

Amikor 2015-ben megszűnt ez a tevékenység szintén újabb feladat adódott: a Váci egyházmegye vidékfejlesztési osztálya az egyházközség tulajdonában lévő missziós házban kezdte foglalkoztatni azokat a helyi asszonyokat, akik kicsi gyermekeik mellett máshol nem tudnak munkát vállalni. Hét évvel ezelőtt növénytermesztésbe kezdtek, eleinte paradicsomot, paprikát és uborkát neveltek. 

– A munkaügyi központ támogatásával tíz fiatalasszony kosárfonó tanfolyamot végzett, közülük öten kezdték el ezt a tevékenységet négy évvel ezelőtt. Folyamatosan cserélődnek az itt dolgozók, hiszen közmunkaprogramban végzik a feladatot. Vannak, akik elhelyezkednek a munkaerőpiacon, akik maradnak, azok pedig átadják tudásukat az újaknak – ismertette Oláh Borbála. – Három évvel ezelőtt pedig krizantém termesztésbe kezdtünk. Három fóliasátorban neveljük a virágokat.

Az itt dolgozó közösségből alakult ki a Bárka Karitászcsoport, aminek Borbála az élére állt. Mint mondta, a tevékenységük rendkívül sokrétű: véradó és családi napokat szerveznek, táborokat tartanak, karácsonyra bejglit sütnek, amit a templomban kínálnak a híveknek. A rászoruló családokat építőanyaggal, élelmiszer-adományokkal támogatják. A Szép otthon programban a lakókörnyezet és a belső lakótér rendbetételére ösztönzik a helyieket. A csoportban végzett tevékenységét ismerte el Szent Erzsébet-díjjal a Váci Egyházmegyei Karitász.

– Meglepődtem, és nagyon jól esett amikor kiderült, hogy jelöltek a kitüntetésre. Szent Erzsébet mindig példaként állt előttem és arra emlékeztetett, hogy van értelme széllel szemben harcolni. Nem arra kell figyelni, hogy milyen a körülöttünk lévő világ. Az számít, hogy milyen a mi belső világunk, ugyanis csak azt tudjuk igazán jól csinálni, ami zsigerből jön – fogalmaz Borbála. – Ebben a munkában nemcsak sikerélmények vannak, azonban számomra nem a negatív vélemények a mérvadóak, ugyanis az emberekért dolgozom. Ezen keresztül látom, hogy pozitívan változnak, számomra ez az igazi elismerés. Nagyon fontos, hogy legyenek olyanok, akik folytatják mindazt, amit elkezdtem. Vannak is már olyanok, akik hasonló lelkülettel rendelkeznek. Nagy öröm, hogy saját lábára állt az a kezdeményezés, amit hét éve indítottunk útjára. A hit az, ami stabilitást ad, ami feltölt. Teszem a dolgom és bízom abban, hogy azt csinálom, amit Isten vár tőlem. Semmi sem tántoríthat el attól, hogy az elesetteket támogassam. Amíg van miből adni, addig nem fogok keseregni.