Beruházás

2022.11.15. 21:46

Műemléki épületeket újítanak meg Pásztó történelmi városrészén

Elkezdődött a Csohány Kálmán Galéria és a Gaál István-ház felújítása a napokban a településen.

N. O.

Elkezdődött a Csohány Kálmán Galéria és a Gaál István-ház felújítása is a napokban

Forrás: Beküldött fotó

Farkas Attila polgármester portálunknak elmondta, hogy a beruházás összesen 383 millió forint támogatásból valósul meg, amely jelentős eszközbeszerzést is magába foglal.

– Ezt az összeget még tavalyelőtt nyertük el, akkor meg is kezdődött a tervezés. Eleinte más jellegű épületet szerettünk volna kialakítani, egy teljesen újat, de ezt sajnos nem lehetett. Ennek oka pedig az volt, hogy műemlékvédelmi övezetben vannak az ott lévő ingatlanok, valamint a régészeti feltárások is elhúzódtak volna, akár évekig is – közölte Farkas Attila.

Hozzátette: a tervek szerint a szakemberek a munkálatokkal jövő nyárra készülnek majd el.

A településvezető arra is kitért, hogy a galéria épülete belülről újul meg, de a nyílászárókat is kicserélik és a Gaál István-ház is teljesen új köntöst kap.

– Ez egy szégyenfoltja volt a történelmi városrésznek, a Romkertben, ráadásul az épület méltatlan Gaál István emlékéhez, így nagyon fontos volt, hogy megszépüljön. A galéria pedig szintén korszerűtlenné vált az évek alatt, ezért fontos volt, hogy ez is megújuljon – fejtette ki Farkas Attila, aki szerint ez a beruházás már nagyon időszerű volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában