Ámulatba ejtő mozdulataival szárnyal a bátonyterenyei artistaművész + fotók

– Ha az ember megtekinti a fellépéseidről készült videóidat, biztosan rácsodálkozik a nem mindennapi hajlékonyságodra. Mikor fedezted fel e képességedet?
– Valójában az egész egy véletlennek köszönhető. A tévécsatornák között váltogattam, amikor az egyik műsorban épp egy nagyon tehetséges artista mutatványozott. A produkciót látva eljátszottam a gondolattal, vajon nekem mennyire hajlékony a testem. Ezután megpróbáltam autodidakta módon, az internetes videók alapján néhány alapmozdulatot is végrehajtani, s kiderült: közel áll hozzám az artisták világa. Minél több videót néztem a különféle mozdulatokról és a fellépésekről, annál inkább éreztem, hogy megtaláltam álmaim hivatását.

– Légtornászként akár tizenkét méter magasságban is jól helyt kell állnod, a mutatványok közel sem veszélytelenek. Mit szólt hozzá a családod, hogy ezt a hivatást választottad? 
– Természetesen a szüleim először féltettek ettől a pályától, ugyanakkor támogattak is az úton. A félsz máig bennük van, de minden fellépésem után kimutatják, hogy mennyire büszkék rám. Mostanában a legtöbbször a fővárosban szerepelek, de amikor tudják, akkor mindig örömmel tekintik meg a produkciókat élőben is. Anyukám olyankor talán jobban izgul, mint én…

– Ha már a családról beszélünk: örökölted valakitől a hajlékonyságodat?
– Vicces, de valójában senki nem túl hajlékony a családban. Én vagyok az első, akinél előjött ez az adottság. 

– Néhány évvel ezelőtt volt szerencséd a Rippel-fivérekkel is találkozni, akiket szintén lenyűgöztél a produkcióddal. Azóta tartod a Hortobágyi Károly-díjas artistákkal a kapcsolatot?
– A Rippel Akadémia hirdetését 2018-ban láttam meg az interneten, s minden bátorságomat összeszedve írtam egy üzenetet a testvéreknek. Nagy meglepetésemre válaszoltak is, majd személyesen találkozhattam velük az egyik budapesti edzésükön. Meghatározó pillanatokat éltem át, ráadásul a Rippel-fivérek biztató szavai adták meg a lökést ahhoz, hogy komolyabban is elmélyedjek a mutatványok tengerében. Ezután merész lépésre szántam el magam: mindenféle előélet nélkül jelentkeztem az artistaképzőbe, ahol a legjobbaktól tanultam és az elmúlt években folyamatosan fejlődni tudtam. 

– Olyannyira, hogy immár hivatalosan is artistaművésszé váltál. 
– Az artistaképzőben Picard-Vincze Tündének, a légtorna királynőjének a szárnyai alá kerültem, aki e hivatás valamennyi rejtelmébe beavatott. Nemrég le is vizsgáztam, amely nagy mérföldkőnek számít az életemben. Az általános artista vizsgám után elvégeztem egy ráépülő képzést is, így már valóban papírom is van róla, hogy légtornászként „működöm”. A vizsgaprodukciót a Fővárosi Nagycirkuszban mutathattam be, de az első légtorna fellépésem is a létesítményben volt. Sosem felejtem el, óriási élményt szereztem.

– Mely gyakorlat, mutatványsor a kedvenced?
– A légtorna egyik válfaja a tissue, amikor testre tekert selyem szalagon végzünk akrobatikus és látványos mozdulatokat. Számomra ez a kedvenc, egyszerűen vonz az anyag szépsége és a benne rejlő kihívás. A legnehezebb, hogy bizonyos forgásoknál a testsúlyunk többszörösét is meg kell tartani, s ez sokszor elég komoly fizikai próbatétel elé állít. Eleinte volt bennem félsz a magasban, de a mesterem segített egy trükkel leküzdeni a gátat. A spárgából hanyatt dőlés elsőre ijesztőnek tűnt, hiszen szinte a semmibe kellett belefeküdni, de amint ezt teljesítettem, már nem éreztem semmit lehetetlennek. 

– Sokszor a nézőknek könnyednek tűnő mozdulatokban is rengeteg munka és gyakorlás rejlik. Mi a titok?
– A fellépések előtti napokban az étkezésre jobban megpróbálok odafigyelni, illetve mostanában otthon is többet edzem. Erősödni és szálkásodni szeretnék még a jövőben, hiszen a fittség elengedhetetlen a szakmában. 

– Nemrég Spanyolországból tértél haza, ahol artista képzésen vettél részt. Mi volt a célja az utazásnak?
– Tulajdonképpen egy nemzetközi összefogásnak lehettem a részese, melyen különböző országok artistái osztották meg egymással tudásukat, tapasztalatukat. Egy hetet töltöttem Córdobában, ami azért is jelentett sokat, mert még ezelőtt soha nem ültem repülőn, nem jártam külföldön sem. Emellett rengeteg hasznos tudást is szereztem: többek között új technikákat sajátítottunk el, s megtanultuk, hogyan kell kezelni a nehézségeket és azt is, miként teremtsünk varázsos hangulatot a színpadon.

– Történt már váratlan dolog a színpadon, amit meg kellett oldanod?
– A művészképző egyik megnyitóján léptünk fel, ahol az egyik trükköt nem jól kötöttem be, így a szalag nem lehullott mellettem, hanem hurokba zárta a lábam. Ez váratlanul ért, de sikerült megoldanom úgy, hogy a közönségnek ne tűnjön fel a hiba. Bár engem máig zavar, hogy rontottam.

– A légtorna alapjait immár szombatonként tanítod is Salgótarjánban. Kiknek ajánlod az órákat?
– Nagyon szeretem a gyerekeket és a felnőtteket edzeni. Eddig az a tapasztalatom, van érdeklődés az órák iránt, bár eleinte sokan félnek a gyakorlatoktól. A felnőtteket jobban kell noszogatni, de a hajlékonyságot mindig lehet fejleszteni. Bárki kipróbálhatja a foglalkozásokat, aki a megszokottól eltérő mozgásformát szeretne tanulni. Azt kell tudatosítani, hogy a légtorna egy összetett folyamat és nem lehet mindent rögtön az első órán teljesíteni.

– Évekkel ezelőtt a modellkedés ízébe is belekóstoltál. Újra vállalnál hasonló szerepet? 
– Volt időszak, amikor modellkedtem, de nem tudnám elképzelni, hogy csak abból éljek. A közelmúltban készültek újabb fotók, de természetesen ott is az artista lét dominál már. 

– Elárulod, milyen nagyobb álmokat szövögetsz?
– Sokszor kérdezem magamtól, vajon tényleg jó úton járok-e? Hiszem, hogy igen! Olyan artista szeretnék lenni, aki beírja nevét a szakmába. Egy cirkuszi társulathoz szívesen csatlakoznék, de a hajótársaságok felé is kacsintgatok. Egy a lényeg, hogy a légtorna végig kísérje az életem. A jövőben biztosan azon fogok dolgozni, hogy minél tovább szárnyalhassak. Nehéz napok mindig adódhatnak, de tudom, hogy a kitartás végül magával hozza majd a sikereket is.

Az Alexszel készült podcastot az alábbi cikkünkben meg is tudjátok hallgatni: