Lemondott orvosi hivatásáról, hogy a Jóistent szolgálja a szécsényi ferences nővér

– Kezdjük a gyermekkoránál… 
– Csíkszeredában születtem 1977-ben, édesapám csíkbánfalvi, édesanyám csíkkozmási születésű, ebben a két alcsíki faluban töltöttem a gyermekkoromat. Születésemtől fogva hagyományos vallásosságban neveltek, édesanyám felőli nagyszüleim vallásosak voltak, velük jártam templomba, a nagymamám tanított imádkozni, s nevelte belém a hagyományos katolikus hitéletet. 

– Hol folytatta tanulmányait? 
– A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, ahol nem volt kötelező a hittan, viszont reggel hét órától részt lehetett venni a hittanórákon, s én mindig éltem ezzel a lehetőséggel. Az iskola után a templomba is rendszeresen ellátogattam, kerestem a csendet, a nyugalmat. Már akkor éreztem a Jóistennel való kapcsolatomat. Marosvásárhelyen az általános orvosi egyetemen folytattam a tanulmányaimat. Az egyetemi évek alatt nagyon sokat kaptam az egyetemi lelkészségen eltöltött időben. Nagyon sok előadást, tanítást hallgattam, hitoktatásban vettem részt, amelyek mind gazdagították bennem az Istenhitet. Ott tapasztaltam meg először, hogy lehet személyes kapcsolatom a Jóistennel, elfogadható vagyok a számára. 

– Az egyetemi évei után hová került? 
– Ott 2001-ben végeztem, egy évig gyakornoki időt töltöttem még Marosvásárhelyen, azt követően 2003 januárjától Magyarországon élek. Budapesten kerestem munkalehetőséget, majd 2006-ban Esztergomba költöztem, ahol nyolc évig dolgoztam a neurológiai osztályon. 2001 őszén elvégeztem a Szentlélek szemináriumot, amely meghatározó esemény volt az életemben. Akkor adtam át az életemet teljes szívemből Jézusnak. 

– Többször is említette, hogy érzi a Jóisten hívó szavát, mikor döntött úgy, hogy a szolgálatába áll? 
– 2014-ben a döntés kegyelmét kértem az Úristentől, s meg is kaptam. Azon a nyáron mindenkivel közöltem döntésemet, s próbáltam felkészülni a nagy napra, a belépésem napjára. Ez számos következménnyel járt. Fel kellett mondanom a munkahelyemen, és minden tárgyi dologtól megszabadulni. A rokonaim és a barátaim felé vállalni a kapcsolattartás változását, az orvosi hivatásomról való lemondást. Mindezeket a döntéseket úgy sikerült meghoznom, hogy szeretnék Jézus szolgáló leánya lenni. A ferences szegénygondozó nővérekkel Esztergomban ismerkedtem meg. Amikor a döntésem megszületett, már akkor tudtam, hogy ez a közösség az, ahová hív az úr, hogy ott van szükség rám. Most már nyolc éve élek a közösségben. Nem volt egyszerű a beilleszkedés, a megérkezés, de igyekeztem alkalmazkodni, mindenkinek a javát szolgálni. 

– Mit jelent az ön számára a hivatása? 
– Nagyon fontos a közösségem, a gyökereink, az alapítóink véleménye, a szegénygondozói karizma. Fontos számomra a hivatásomban, hogy a Jóisten szolgálatában élhetem az életemet, részt vehetek a szegények, rászorulók gondozásában. Az örökfogadalom-tétel számomra nagyon felemelő, szép, kegyelmekben gazdag volt. Hálásan köszönöm elsősorban a közösségem minden tagjának az ünnepség megszervezését, Székely János püspökatyának, aki elvállalta, hogy eljön az örökfogadalmi ünnepségemre, a szécsényieknek, s mindazoknak, akik ott voltak.