Ínyencség

2022.07.22. 11:16

Pacalfőző csapatok mérik össze tudásukat Ipolytarnócon

A településen már hagyomány, hogy minden év júliusában megtartják a Pacalt Főzők Versenye című rendezvényt.

G.E.

Pacalfőző fesztivál Ipolytarnócon

Forrás: NMH

Fotó: Hüvösi Csaba

Nem lesz ez másként idén sem, július 23-án, szombaton a jelentkező csapatok és baráti társaságok megmutathatják, hogy milyen finomságokat tudnak elkészíteni a nem hétköznapi alapanyagból.

– Az elmúlt esztendők során egyetlen évben sem maradt el községünkben ez a fesztivál, szombaton immár 15 alkalommal mérhetik össze főzőtudományukat az azon indulók – fogalmazott Gál István polgármester, aki azt is elárult, hogy harminc csapat jelentkezett a versenyre, közülük hatan a szomszédos Szlovákiából érkeznek. 

Mint mondta, azért a pacal köré szerveződik a program, mert az országban sehol máshol nem szerveznek hasonló megmérettetést. A művelődési ház udvarán reggel 8 órakor veszi kezdetét a versengés. Az elkészült finomságokat öt fős zsűri bírálja majd el. Arra, hogy kik bizonyulnak a legjobbnak, 14 órakor derül fény. A délután folyamán a szabadtéri színpadon egymást váltják az előadók. A mazsorett csoport bemutatóját követően a Szécsényi Kertbarátkör Népdalköre is szórakoztatja az érdeklődőket. A sztárvendég Csepregi Éva lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában