Két elismerést is átvehetett nemrég a Nógrád megyei rendőrnő

– Mikor és miért döntött úgy, hogy ezt a szakmát választja?

– Azon kevesek közé tartozom, akiknek egyetlen munkahelye volt egész életében, mint ahogy édesapámnak is. Tizenkét éves voltam, amikor elhatároztam, hogy rendőr szeretnék lenni. Akkor a környezetemben mindenki azt mondta, hogy ez majd „elmúlik”, de nem lett igazuk. Engem ez a hivatás vonzott, annak ellenére, hogy a családban senki nem dolgozott ezen a pályán. Úgy gondolom, az igazságérzetem, a törvénytisztelet és a szabálykövetés, amire a szüleim neveltek, ösztönzött arra, hogy a rendőrségnél helyezkedjek el. A gimnázium elvégzése után a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra szereltem fel, mint próbaidős rendőr őrmester.

– Milyen szakterületen tevékenykedett az elmúlt negyven évben?

– Járőrként kezdtem a munkámat, aminek nagyon örültem, majd a főiskola elvégzését követően helyszínelőként, vizsgálóként tevékenykedtem, ezt követően parancsnoki beosztásba kerültem. Az akkor szerzett tapasztalatok mindvégig hatással voltak a szolgálatellátásomra. Ezután, 1994-től – a második gyermekem születését követően – a Bűnmegelőzési Osztályon dolgoztam. Ekkor már érett voltam erre a típusú feladatra és a gyerekek révén a szemléletem is más volt, mint 18 évesen járőrként vagy huszonévesen. A Bűnmegelőzési Osztályon is végigjártam az úgynevezett ranglétrát, ami biztos alapot és biztonságot adott a továbbiakban is.

– Hogyan tudta a munkát és a családot összeegyeztetni?

– A magánéletem és a pályafutásom változásai mindvégig úgy alakultak, hogy azokat jól össze tudtam egyeztetni. Ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, addig olyan beosztásban dolgoztam, hogy délután már szabad voltam, így nem okozott problémát velük lenni. Akkor kerültem vezető beosztásba, amikor a lányaim már nagyobbak lettek. A családi életemet mindig a feladataimhoz tudtam igazítani, így a gyermekek mellett is hatékonyan dolgozhattam. Ehhez azonban kellett a vezetők és a kollégák támogatása is.

– Milyen érzésekkel tölti el, hogy nyugdíjba vonul?

– Szerintem emelt fővel, nyugodt szívvel mehetek nyugdíjba a rendőrségtől. Azzal az érzéssel, ahogy mondani szokták: „letettem valamit az asztalra”. Őrmesterként, járőrként kezdtem, alezredesként, alosztályvezetőként fejeztem be pályafutásomat. Még arra is volt lehetőségem, hogy hosszabb ideig együtt dolgozzam az utódommal. Ez is egyfajta megnyugvást nyújtott számomra, hiszen fokozatosan adhattam át tapasztalataimat. Nagyon tudatosan készültem a nyugdíjba vonulásra a munkahelyen és a magánéletemben egyaránt.

– Hogyan emlékszik vissza az elmúlt negyven évre?

– Olykor adódtak nehézségek, de nagyon örülök annak, hogy ezt a hivatást ennyi időn keresztül végezhettem. Rengeteg embert megismertem, különösen a bűnmegelőzés területén. Jó volt látni és megtapasztalni azt a fejlődést, amelyen a bűnmegelőzés keresztülment az elmúlt húsz évben. Elégedettséggel tölt el, hogy szakmai fejlődésem érdekében folyamatosan tanulhattam, továbbjuthattam, ennek eredményeképpen a bűnmegelőzés szakterületén egyre hatékonyabbá váltam. Negyvennyolc évesen visszaültem az iskolapadba, mert úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy a gyakorlat és tapasztalat mellett megkapjam a megfelelő tudományos megalapozottságot is az egyetemen. Az együttműködő partnerekkel, például a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival is nagyon jó szakmai kapcsolatot sikerült kialakítani, és bízom benne, hogy ennek köszönhetően több problémás helyzetet sikerült megoldanunk közösen. Az elmúlt negyven évre visszaemlékezve határozottan a pozitív érzések dominálnak.

– Nemrég két elismerést is átvehetett. Hogyan érintette?

– Négy évtized munkát követően szolgálati jelet kaptam. Erről már előre tudtam, de szeretném kiemelni, hogy mindez nem működött volna és nem tudtam volna eredményeket felmutatni, ha a kollégáim nem ugyanolyan erővel dolgoznak, mint én. Éppen ezért hálás vagyok nekik. A Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozata pedig hatalmas meglepetésként ért, a helyzetet is alig tudtam kezelni. Nagyon nemes és megtisztelő kitüntetés, amely elmondhatatlanul jólesett.

– Hogyan tölti majd a nyugdíjas éveit?

– Szeretnék kicsit pihenni és sok időt tölteni az unokáimmal, a barátaimmal. Ezenkívül tervben van, hogy esetleg az áldozatvédelem területén fogok tevékenykedni. Kötelességemnek érzem, hogy tudásomat, tapasztalatomat és szakmai kapcsolataimat továbbra is mások segítésére fordítsam.

Sokat fejlődött a prevenció

Medve Judit elmondta: napjainkban sokkal hatékonyabb a bűnmegelőzés. Mint mondta, a szocializmus időszakában még nem igazán volt erre képzés. A szakemberek csak a saját tudásukat, tapasztalatukat tudták átadni például egy iskolai előadás során. Ma már teljesen más módszereket alkalmaznak, és máshogyan közelítik meg a diákokat. Mostanra magas fokon és jóval hatékonyabban művelik a megelőzést.

– Emlékszem, hogy eleinte a diákok részére minél több információt akartunk átadni és ettől vártuk az eredményt, volt időszak, amikor a tiltás vagy az elrettentés dominált a gyermek- és ifjúságvédelmi munkában, de hamar kiderült, hogy ez nem működőképes. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy a készségfejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt, így az egyik leghatékonyabb módszer például az élménypedagógia.

Medve Judit azzal zárta az interjút, hogy ha visszagondol erre a fejlődési folyamatra, nyugalommal tölti el a tudat, hogy a bűnmegelőzés eszközrendszerében a humánum és az empátia dominál.