Kitüntették a nőtincsi háziorvost, aki fél évszázadon át gyógyította a helyieket

– Miért döntött az orvosi pálya mellett?

– Igazából már gyerekkorom óta orvos szerettem volna lenni. Elég sokat betegeskedtem és nagyon tetszett, hogy a doktor mindig meggyógyított. Miután 1965-ben kitűnőre érettségiztem, felvételt nyertem a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára. Hat évvel később pedig, 1971 szeptemberében, megkaptam az orvosi diplomámat.

– Hogyan esett a választása Nőtincsre?

– A gimnáziumban ismerkedtem meg a férjemmel, dr. Havasi Istvánnal, aki szintén orvos szeretett volna lenni. Majd az egyetemi évek alatt összeházasodtunk és megszületett a kislányunk. A férjem ekkor katonai szolgálatot teljesített, szóval Vácra költöztem a szüleimhez és innen jártam be az egyetemre. Időközben az édesapámtól ajándékba kaptunk egy Moszkvicsot. Egyik hétvégén úgy döntöttünk, hogy az autóval kirándulást teszünk Nógrád megyébe, ugyanis korábban még nem jártunk itt. Ennek az utazásnak köszönhetően találtunk rá Nőtincsre, ahol a főúton összetalálkoztunk a férjem korábbi osztálytársával. A férfi azt hitte, hogy állást keresünk, ezért rögtön azt javasolta, hogy beszéljünk az éppen nyugdíjba vonuló háziorvossal. Hihetetlen, de felkerestük az orvost, aki szívélyesen fogadott minket és támogatott a továbbiakban. Így a férjem katonai szolgálata után Nőtincsre költöztünk.

– Mennyire volt nehéz új életet kezdeni Nőtincsen?

– A kezdet elég nehéz volt, hiszen albérletben laktunk. Innen jártam be az egyetemre, a férjem pedig háziorvosként Nőtincsen kívül több környékbeli települést is ellátott. Mindezek mellett neveltük a kislányunkat. Később az önkormányzat biztosított nekünk szolgálati lakást. Először Vácon a véradó állomáson kaptam állást. Ezt követően másfél-két éven keresztül a rétsági járási főorvos helyetteseként dolgoztam, majd Balassagyarmaton voltam hét évig tiszti főorvos. Később tiszti főorvosi helyettesi munkát ajánlottak Salgótarjánban, amit nem fogadtam el. Tulajdonképpen azért, mert ez költözéssel járt volna, mi viszont szerettünk Nőtincsen élni. Végül úgy döntöttünk, hogy megosztozunk a férjem körzetén, így a továbbiakban én láttam el Nőtincs fele lakosságát, Felsőpetényt és Ősagárdot. Rétságon pedig részt vettünk az orvosi ügyeleti szolgálatban.

– Nehéz volt az itt élők bizalmába férkőznie?

– Előttem nem dolgozott nő orvosként a településen, sokszor a megszólításom is nehézséget okozott a lakosoknak. De két-három hónapon belül megnyíltak és a bizalmukba fogadtak. Olyannyira a közösségek részévé váltam, hogy családtagként kezeltek.

– Mivel tölti a szabadidejét?

– Másfél hónapja nyugdíjas vagyok, úgyhogy még nem volt sok szabadidőm. Sajnos az egészségügyi állapotom nem tette lehetővé, hogy tovább folytassam a munkát. Ha ez nincs, talán még most is dolgoznék. Nehezen viselem a nyugdíjas létet, nagyon hiányzik a munkám. A háziorvosi szakma igazi kihívás, hiszen itt egyedül kell döntenie az embernek fontos dolgokban. Ha újból kezdhetném, akkor is ezt a pályát választanám.

– Melyek voltak a legnehezebb esetei?

– A munkámat nem könnyítette meg, hogy abban az időben még nem érkezett ki pár percen belül rohamkocsi vagy a mentőhelikopter. Számos nehéz esetem volt. Talán az egyik legemlékezetesebb, amikor a rendelőben kellett újraéleszteni egy beteget. Szerencsére sikerrel jártunk. Emellett rengetegszer előfordult, hogy naponta akár hatvan-nyolcvan beteget is el kellett látni három faluban. Bár sok nehézségünk akadt, mindezek ellenére szívvel-lélekkel és lelkiismeretesen végeztem a munkámat.

– Mit jelentenek önnek az elismerések?

– Számos díjat és kitüntetést kaptam pályafutásom során, aminek nagyon örülök. Úgy vélem, ezek az elismerések azt is jelképezik, hogy nem csak a betegeknek voltunk fontosak. Ugyanakkor jó érzéssel tölt el, hogy sok emberen tudtam segíteni, valamint az is, hogy a mai napig hiányolnak a pácienseim.

Többször elismerték már munkáját

Dr. Tóth Gizella a ma már Budapesthez tartozó Pest­szent­imrén született, itt végezte el az általános iskola első négy osztályát. Ezután a váci Hámán Kató Általános Iskolában folytatta az alapfokú tanulmányait, majd a Sztáron Sándor Gimnázium diákja lett. Mindig jó tanuló volt és szeretett sportolni. Az érettségi után felvételt nyert a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára. Idén lesz ötven éve, hogy lediplomázott. Pályafutása során számos kitüntetést kiérdemelt. Többször elnyerte a Kiváló orvosi címet, Nőtincsen pedig férjével közösen elsőként vehették át a község díszpolgári címét. Legutóbb Címzetes főorvos díszoklevelet kapott. Fiatalként is aktív közösségi életet élt, így a férjével közösen kivették a részüket Nőtincs társadalmi életéből és folyamatosan támogatták a fejlődését.